Egy kietlen kis szigetre telepítenék a „nemkívánatos” migránsokat Dániában, az erre vonatkozó tervet – amely még a parlament jóváhagyására vár – pénteken fogadta el a dán kormány.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az elképzelés szerint azokat a bevándorlókat, akiknek a dán hatóságok elutasították a menedékkérelmét, illetve akik büntetett előéletűek, a Dániától délkeletre levő Lindholm szigetére vinnék. Az apró szigeten eddig kutatóközpont működött.

A kormány azt javasolja, hogy egy száz fő befogadására alkalmas „visszatérési központot” hozzanak létre a szigeten 2021 második felére. Az odaküldött migránsok komppal szabadon elhagyhatnák a szigetet, de a központban kellene lakniuk és naponta jelentkezniük kellene a hatóságoknál. 

„Azt tesszük, amiről úgy gondoljuk, hogy leginkább szolgálja a dán emberek érdekeit. Ha arról kell dönteni, kinek az érdekét óvjuk, akkor először a sajátunkat fogjuk választani” – fejtette ki Martin Henriksen, a dán kormányt támogató bevándorlásellenes Dán Néppárt (DPP) szóvivője.

Jogvédők tiltakoztak az ötlet ellen és követelték, hogy a kormány és a DPP álljon el a tervtől.