Svédországban megjelent egy, a transzneműséget bemutató gyermekkönyv, amelynek főhőse egy transznemű férfi és a lova, aki kutyaként azonosítja magát – írja a Breitbart London.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Hästen & Husse című könyv hőse egy férfi és egy ló. A férfi munka után női ruhát szeret hordani és rúzsozza a száját, a ló pedig “transzfajú” és azt hiszi magáról, hogy kutya.

A szerző, Susanne Pelger egyetemi előadó. Az SVT tudósítása szerint az írónő abban reménykedik, könyve arra ösztönzi majd a kisgyermekeket és óvodásokat, hogy “azok legyenek, amik lenni akarnak”.

Pelgernek doktori címe van a genetika és a biológia tudományában. A 32 oldalas mesekönyvet azután írta meg, hogy számos olyan diákkal találkozott a Lund Egyetemen, aki nemet változtatott. Azt mondja, úgy érzi, a nemváltoztatás még mindig tabu a kisgyermekek előtt, míg az egynemű szülőpárok már teljesen hétköznapinak számítanak.

Amikor azt kérdezték tőle, főhőse egyszerűen csak női ruhát és rúzst visel-e, azt válaszolta: “Ez nem ilyen egyszerű. Csak azért, mert valakinek XX vagy XY kromoszómái vannak, a gender még nem meghatározott, vannak más változók is. Nagy szerepet játszanak a hormonok, a környezet és a személyiség is. Ez egy rendkívül komplex kérdés”.

Pelger állítása szerint már sok óvodás megismerkedett a könyvvel, és amikor később azt kérdezték tőlük, a férfiak viselhetnek-e női ruhát és rúzst, azt válaszolták, igen.

A Breitbart London cikke emlékeztet, hogy ugrásszerűen megemelkedett Svédországban azoknak a gyerekeknek a száma, akik transzneműnek mondják magukat. Louise Frisén gyermekpszichológus szerint számuk évről évre a duplájára növekszik.

A kanadai Ontario tartományban mindeközben a transznemű gyermekek védelmében egy olyan törvényt hoztak, amelynek értelmében az állam elvehetné a kiskorút azoktól a szülőktől, akik nem egyeznek bele a nemváltoztató folyamat megindításába, mert ez – a törvény szerint – gyermekbántalmazásnak minősül.

San Franciscóban pedig egy transznemű gyermekeknek szóló tábor szervezői bejelentették, hogy programjukba már akár 4 éves kortól várják a kis változóművészeket.

(SVÁ)