A Fidesz szerint Soros György emberei dróton rángatják az Európai Bizottság vezető politikusait, és erre a párt magyarázatot követel.

Fotó: MTI, ShutterStock.com (archív, illusztráció, szerk.)

Deutsch Tamás, a nagyobbik kormánypárt európai parlamenti képviselője ezt arra reagálva közölte szombaton egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón, hogy a Magyar Idők értesülései szerint Soros György legalább húsz alkalommal találkozott az unió vezetőivel, Jean-Claude Junckerrel, Frans Timmermansszal, Emmanuel Macronnal és Dimitrisz Avramopulosszal is egyeztetett.

A képviselő erre reagálva megdöbbenésének adott hangot és kijelentette: nonszensz és képtelen az a helyzet, amikor egy magát filantrópnak beállító, egyetlen ország hivatalos álláspontját sem képviselő ember többet találkozzon az unió vezetőivel, mint bármely tagország miniszterelnöke, vagy államfője.

A Fidesz magyarázatot írásban kér magyarázatot, elmondása szerint minden találkozóval kapcsolatban információkat fognak kérni arról, hogy miről egyeztettek.