CAPITAL RESEARCH CENTER

(Olvasóink itt találják meg az első résztitt a második részt, itt pedig a harmadikat.)

Fotó: MTI/Mohai Balázs, archív

A tekintélyes amerikai Capital Research Center agytröszt Soros romániai tevékenységéről készített feltáró jelentésével kapcsolatos cikkének ma a záró részét ismertetjük.A III. részt a szerzők azon idézetével zártuk, amely fekete-fehéren bizonyítja, hogy Soros milyen módon avatkozott be az ukrajnai kormánypuccsba. A cikk azzal folytatódik, hogy az ukrajnai puccs után kevesebb mint három hónappal Soros Nyílt Társadalom Intézete anyagilag támogatta a kirgíziai ellenzék akkor indított „tulipánforradalmát”, ismét az amerikai külügyminisztériummal és a különböző ál-önálló amerikai szervezetekkel karöltve. Sorosék komoly pénzzel látták el a kirgíziai ellenzék MSN nevű napilapját, amelynek irányítását az amerikai Freedom House projektvezetője, Mike Stone vette a kezébe.

Sorosék itt is ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint Romániában, Grúziában és Ukrajnában. Nagyon vigyáztak például arra, hogy a forradalom ne tűnjön ideológiai irányultságúnak és olyan dolgokat karoljon fel, mint a szabadság, a demokrácia és a gazdasági fejlődés. Ami természetesen Ukrajnában is visszafelé sült el. Janukovics 2006-ban lett elnök, majd 2010-ben is elnyerte az elnöki széket, és teljes mértékben szétverte a „narancsos forradalom” eredményeit, túlmenve a korábbi, szintén hatalmas korrupció addig ismert korlátain.

De annak ellenére, hogy Soros a saját céljai elérése érdekében megkísérelt nagyobb átláthatóságra, demokráciára és liberalizmusra törekedni, akár a többi színes forradalmai esetében, Kirgizisztánban is csak nőtt a korrupció, a szegénység, etnikai konfliktus és polgárháború is kitört a forradalmat követően. Soros akkor azt nyilatkozta, hogy „minden esetben könnyebb a nyilvánosságot valami ellen mozgósítani, mint valamiért”.

De amikor valakinek olyan céljai vannak, mint Sorosnak, vagyis egy forradalom kirobbantása, akkor kizárólag a kormány elleni mozgósítás is eléri célját.

A terjedelmes cikk második része – amelynek ismertetését most befejezzük – azzal ér véget, hogy a Capital Research Center bejelenti: a soron következő harmadik részben bemutatják, hogy az elmúlt két évben Soros igen nagy hatalmú romániai kísértetei miként próbálták szünet nélkül aláásni és végül megbuktatni saját kormányukat – mégpedig mindezt az amerikai baloldali NGO-k, a balközép nyugati média és az amerikai külügyminisztériumban az Obama-kormányzat idejéről megmaradt személyek segítségével.

Vagyis: amint megjelenik a harmadik rész, azt ismertetni fogjuk.

Lovas István