CAPITAL RESEARCH CENTER

(Olvasóink itt találják meg az első részt, és itt a második részt.)


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A felhalmozott tőkében szegény, mély állami korrupcióval terhes és ingatag jogállamisággal küszködő országokban klisévé vált a kelet-európai, politikailag tudatos rétegek nagy részében, hogy az USA-val és az EU-val való szorosabb kapcsolatok megoldanák gazdasági problémáikat. Sokan hittek abban, hogy ha a NATO igényeinek eleget tesznek, akkor az kölcsönös hátvakaráshoz vezet. Így azután sok román polgár őszinte csalódottságának adott hangot, amiért az USA nem tette jobbá életüket azután, hogy Románia katonai erővel járult hozzá az amerikaiak által vezetett iraki invázióhoz. A nemzeti felelősség ezen hiánya számos baloldali idealistának – így Sorosnaknak is – lehetőséget adott arra, hogy támogassák a hozzájuk közelálló uniós jelölteket, politikai pártokat és mozgalmakat. 

Soros a New Yorker magazinnak 1995-ben eldicsekedett, hogy hatalmas vagyona és befolyása eredményeként még Románia korrupt elnöke, Ion Iliescu is „hirtelen nagyon akart velem találkozni”. 

De 2000-ben Soros csak bemelegített Szerbiában.

A XXI. század első évtizedében három egymás utáni, erőszakmentes forradalomnak lehetettünk tanúi a volt keleti tömbben. Ezek olyan forradalmak voltak, amelyeket a Nyugat „színes forradalmaknak” nevezett azon színes virágok után, amelyeket a forradalmárok jelképekként használtak. 

2003-ban Grúziában a jelentős tömegeket megmozgató tüntetések – amelyeket a „rózsák forradalmának” neveztek – Eduard Sevardnadze, a demokratikusan megválasztott elnök lemondásához vezettek. A Sevardnadze lemondását követően hatalomra jutott Mihail Szaakasvili képzés kapott Richard Miles amerikai nagykövettől, aki abban az időben az USA belgrádi nagykövete volt. 

Soros Nyílt Társadalom Intézete (OSI) szintén nyíltan támogatta Szaakasvilit, és még fizetett is grúziai diákaktivistáknak, hogy Szerbiába utazzanak és ott megtanulják a veteránoktól, miként lehet erőszak nélkül megbuktatni egy demokratikusan megválasztott kormányt. Ez olyan zarándokút volt, amelyet Szaakasvili maga is megjárt egy évvel azelőtt, hogy hatalomra került. 

Ahogyan Szaakasvili elfoglalta az elnöki széket, szinte azonnal kabinetjébe emelte Alexander Lomaiát, Soros grúziai Nyílt Társadalom Alapítványának akkori ügyvezető igazgatóját. 

A rá következő évben a történelem megismételte önmagát, ezúttal az ukrajnai narancsos forradalom képében. A vezető amerikai Foreign Affairs külpolitikai magazin arról számolt be, hogy Ukrajna több mint egy évtizeden át részesedett a civil társadalom fejlődéséből, és ennek jó részét amerikai, európai kormányzati, az amerikai Nemzeti Demokrácia Alapítvány és olyan privát filantrópok támogatása táplálta, mint George Soros. 

Soros ukrajnai szervezete, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány (International Renaissance Foundation, IRF) 2004 októberében azt jelentette be, hogy 1,2 millió dollárt adományozott az ukrajnai NGO-knak „a választásokkal kapcsolatos projektjeikhez”. 

Ezek a projektek kifizetődtek az ukrajnai 2004-es elnökválasztások második fordulójában, amikor a hivatalában lévő, oroszbarát Viktor Janukovics elnök küzdött a nyugati irányultságú Viktor Juscsenko ellen. Amikor az eredmények némi előnyt mutattak Janukovicsnak – ellentétben azon exit pollok eredményeivel, amelyeket elsősorban Soros és nyugati szövetségesei pénzeltek – több százezer fiatal rendezett tüntetéseket és sztrájkokat Juscsenko kampányának áldásával. Az ukrán legfelsőbb bíróság elrendelte az új szavazást, és azt Juscsenko nyerte meg. 

A Washington Postban megjelent cikkében a Stanford Egyetem politológiatudomány professzora, Michael McFaul – akit később Obama elnök kinevezett oroszországi nagykövetének – a következőképpen védte meg az amerikai kormányzati és nem kormányzati beavatkozást az ukrán választásokba: „Beavatkoztak az amerikaiak Ukrajna belső ügyeibe? Igen. Az amerikai befolyás-ügynökök más megfogalmazásban szeretnék leírni tevékenységüket – demokratikus segítség, a demokrácia elősegítése, a civil társadalom támogatása, stb. –, de munkájukat, nevezzük azt bárhogyan is, az ukrajnai politikai változást akarja befolyásolni”.

(A befejező részt pénteken közöljük.)

Lovas István