WORLD NEWS DAILY

Fotó: MTI/EPA

Vannak a történelemben dolgok, írja a cikk, amelyre rá lehet mutatni és azt mondani: „ez azután mindent megváltoztatott”. Mint a villamosság, az otthonok vezetékes vízellátása vagy a puskapor.Azután vannak olyan dolgok, amelyekre úgy lehet rámutatni, hogy azok egyszerűen jobbítják az eredeti tervet. Mint például az üzemanyag-befecskendezés, és így tovább.

Barack Obama Saul Alinskynek a közösség felhergeléséről szóló tanítását fejlesztette tovább, azt helyi szintről nemzeti szintre emelve. Sok Alinsky-tanítvány így is érzi: hogy a helyi agitációt és a dezorganizáló filozófiát nagyobb, országos vagy nemzetközi színpadon kell végrehajtani.

Érdekes, hogy amit ma közösségszervezésnek neveznek, azt Alinksy agitációnak nevezte. De valahogy az agitátor nevet túlságosan negatívnak találták. Miután a ballibek azt tették, amit ők ilyenkor gyakran csinálnak: ne változtasd meg a narratívát, csak a nevet.

A közösségi agitátor így egy varázsütésre közösségi szervező lett. Ki lenne egy közösség megszervezése vagy általában a szervezés ellen? Hát nem azt mondja mindenki gyerekkorunk óta, hogy jobban meg kell szerveződnünk?

Sokan emlegetik manapság Alinskyt és 1971-ben írt könyvét, a „Szabályok radikálisoknak” címűt. Mint amikor Trump ellen tüntettek az anarchisták.

De mostanság esik szét a mozgalom. Alinsky nem hagyta volna jóvá a mai piszkos hippik és álarcot viselő erőszakos banditák egyvelegét. Arra tanított, hogy „a forradalmároknak nem szabad kérkedniük radikalizmusukkal”. Sőt arra tanította őket, hogy vágják le a hajukat normális hosszúságúra, járjanak öltönyben és szivárogjanak be a rendszer belsejébe.

Márpedig az utóbbiak kezdik elveszíteni a befolyásukat az előbbiekkel szemben. De van egy kivétel. „Ez pedig maga az ördög. George Soros.”

Az öltönyben járó Soros az erőszakos forradalmat részesíti előnyben. Szervezete, a „Szövetség a Globális Igazságért” volt a hamburgi G-20 csúcstalálkozón tüntető radikális és vandál „Utasítsd El a Fasizmus” szervezet mögött.

Alinskytől eltérően Soros fütyül rá, ha az egész rendszer porig ég. Azt hiszi ugyanis, hogy irányítani tudja azt a Főnixet, amely abból kikel. Azonban ezúttal tévedhet. Soros évtizedeken át az anarchia veszett kutyáját pórázon tudta tartani, és neki szolgált.

Csakhogy most a póráz elszakadhat. Ha ez megtörténik, a kutya felboríthatja a dolgok megszokott menetét. A történelem tele van olyan démonalkotókkal, akiket saját kreálmányuk fal fel.

Lovas István