Jelenlegi hely

Soros ismét beleártotta magát a politikába

THE DAILY CALLER

Az amerikai hírportál kiderítette: George Soros ismét beleártotta magát egy kerületi ügyész választási kampányába azzal, hogy százezer dollárral támogatta. 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Soros által alapított, országos politikai akció bizottság (PAC) juttatta el ezt a pénzt Stephanie Morales portsmouth-i (Virginia állam) ügyész megválasztására szeptember 9. és november 4. között. Erre eddig nem derült fény. 

Soros, írja a cikk, ismételten támogatott baloldali kerületi ügyészjelölteket olyan nagyságú összegekkel, mint amilyenek csak kormányzói, kongresszusi vagy elnökválasztási kampányok esetében szokásosak. Soros 2015-2017-ig több mint 9 millió dollárt költött kerületi ügyészek kampányainak támogatására, és ezzel elérte, hogy a New Yorkból származó ügyész az ország minden pontján befolyásolni tudja a helyi igazságszolgáltatást.

A PAC a jelölt érdekében több mint 82 ezer dollárt költött közvélemény-kutatásokra, médiahirdetésekre és politikai röplapokra kampánya döntő, utolsó két hetében. Soros 106 ezer dolláros támogatásával Morales kétszer annyi kampánypénzhez jutott, mint vetélytársa, T. J. Wright portsmouth-i ügyvéd. 

A Daily Caller szerint Morales szándékosan nem e-mailen, hanem papíron állította ki pénzügyi támogatási beszámolóját azért, hogy az újságíróknak nehezebben lehessen az összegeket nyomon követni. 

Az online beküldött jelentéseket egy, a kampányfinanszírozási bevallásokat tartalmazó, szövetségi államszerte elérhető adatbázisba töltik fel, így azok könnyen hozzáférhetők.
Ha viszont valaki manuálisan állítja ki ugyanezt, arra nehezebb rábukkanni. Ilyen esetekben az újságírónak vagy személyes látogatást kell tennie a városi közjegyzőnél vagy a dokumentumokat e-mailen keresztül kell kérni. 

Ennyit a „filantróp” újabb gazemberségéről, azaz beavatkozásáról a politika világába. 

És még egy: tegnap portálunk ismertette a brit Daily Telegraph honlapján szerdán, nyomtatott kiadásában csütörtökön címoldalra került leleplezését arról, hogy a maffiotikus keresztapa miként avatkozott be a brit belpolitikába 400 ezer fonttal – amelynek kapcsán ma már kiderült, közel egymillió fontról van szó. 

Bíráltuk az MTI-t, amiért az a kulcsfontosságú Telegraph-cikk címében szereplő „titkos összeesküvés” kifejezést elhallgatta.

Mint kiderült: igazunk lett. Orbitális vihar kerekedett az egész világon maga a beavatkozás, illetve a „titkos összeesküvés” kifejezés miatt. 
A visszhang itt olvasható ebben a cikkben, amely bevezetőjében ismerteti tegnapi, imént említett cikkünket.

A globális gazember kezdi saját sírját ásni. Melyhez remélhetően néhány lapáttal – róla szóló tények közlésével –  hozzá tudunk járulni. 

Lovas István