CEU

Fotó: mti, archív
Fotó: MTI, archív

A cikket magának a Soros-egyetemnek a honlapján fedeztük fel. Mint tudjuk, azon egyetemről van szó, amely szétszenvedi magát Budapesten…

Az írás így kezdődik: „2012 óta a CEU aktív partnere a burmai felsőoktatási reformnak. (Szegény rohingyák, mondhatnánk, hiszen számos cikk utal arra, hogy Sorosnak biznisz a rohingyák kiirtása – L. I.) Ennek keretében a CEU a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) segítségével meghívott több mint 50 kutatót és oktatót Burmából, hogy tanuljon a CEU-n ösztöndíjjal. Idén ősszel első ízben a CEU bővíti vendéglátói tevékenységét azzal, hogy fogadja az első burmai könyvtári ösztöndíjasokat.”

Ők három hónapot töltenek majd el a CEU-n, ahol részt vesznek a Yehuda Elkana Felsőoktatási Központ által nyújtott továbbképzési központ műhelymunkájában.

Az írásban ezután egy kis aranyoskodás következik. Hogy miként csereberéltek a burmaiak és az őket fogadók olyan élelmiszereket, mint például a lephet thoke (zöld tea saláta) és a Túró Rudi.

E diákok a Yangon Egyetemről, a Mandalay Egyetemről és a Központi EgyetemI Könyvtárból jöttek.

Most már tényleg csak az kellene, hogy egy tökösebb hazai jobboldali médium újságírója elmenjen hozzájuk a CEU-ra és megkérdezze őket, mikor láttak utoljára rohingyát otthoni egyetemükön, és hogy hány van belőlük ott.

Lovas István