BREITBART

Fotó: MTI, archív

Lulzim Basha, az albán Demokratikus Párt elnöke, korábbi külügyminiszter és Tirana volt főpolgármestere a jobboldali portálnak adott interjújában elmondta, hazája politikai válságba került, ami annak az eredménye, hogy az összes állami struktúrát, a jogállamot és a demokráciát megrohamozta a szervezett bűnözés.

Basha elmondta, ha pártja nyeri a június 18-i parlamenti választást, ő lesz a miniszterelnök.

Kifejtette, noha a politika és a bűnözés összefonódása nem új a balkáni országokban, de az Edi Rama miniszterelnök által irányított Albánia egyedi esete, hogy nyíltan kerülhetnek egyre magasabb pozícióba a „szörnyű bűncselekményekért” – mint kábítószer-kereskedelemért, prostitúcióért, embercsempészetért és más, szervezetten elkövetett bűnökért – az Európai Unió különböző tagállamaiban már elítélt emberek.

E bűnszövetkezetek szervesen kapcsolódnak terroristákhoz.
Basha elmondta, hogy Washingtonban járt, ahol találkozott kongresszusi vezetőkkel, és jelen volt a Nemzeti Republikánus Kongresszusi Bizottság éves vacsoráján, amelyet Donald Trump nyitott meg.

Megbeszélései során a képviselőház külügyi bizottsága Európáért, Eurázsiáért és a fenyegető veszélyekért felelős albizottságának alelnökével, Dana Rohrabacherrel is egyeztetett. Tárgyalásainak központi témája volt az a veszély, amit Rama albán miniszterelnöknek George Soros „agent provocateurrel” ápolt hosszú és rendkívül szoros kapcsolata jelent.

Hangsúlyozta, „Rama George Soros első számú befektetése Albániában és a Balkánon”. Kifejtette, Soros elleni személyes támadásai és Trump melletti kiállása miatt őt és támogatóit dühödten támadja a nemzetközi sajtó.

Rama miniszterelnök, mondta, az albániai Soros Alapítvány kuratóriumi tagja volt, és Soros egy kétéves projektet finanszírozott az ország átalakítására.

Azt is elmondta, hogy az amerikai kormány az USAID fejlesztési alapján keresztül Sorossal együttműködve finanszíroz szélsőséges és olykor erőszakos tetteket elkövető politikai aktivistákat és marginalizálni akarják a vezető pozíciókban lévő mérsékelt és konzervatív politikusokat.

Amerikai republikánusok március 14-én közös levélben bírálták a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány partnereként működő USAID tevékenységét Macedóniában, Albániában és más országokban.

Lovas István