Egy jelenlegi körülmények között megtartott előrehozott parlamenti választáson térdre kényszerülhet, de akár meg is erősödhet a legnagyobb kormánypárt, a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) – vélekedett kedden megjelent kommentárjában a pozsonyi Pravda.
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A lap kommentátora, Peter Javurek a szlovák belpolitikai válság legnagyobb horderejű hétfői történéseivel – Robert Kalinák belügyminiszter távozásával és a Most-Híd párt előrehozott választásokra tett javaslatával – összefüggésben arról ír, hogy azok milyen hatással lehetnek a jelenlegi koalíciós pártokra.
    
A Pravda szerint Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt találja a legelőnyösebb megoldásnak, ha az előrehozott választások időpontjáról a kormány határoz, s ebben a kezdeményező szerepet nem engedi át teljes mértékben az államfőnek és a „hisztérikus ellenzéknek”. Robert Fico viszont – Bugárnak adott elutasító válasza alapján – azt gondolja, hogy az lenne az előnyösebb, ha pártjára a környezete és a körülmények kényszerítenék rá az előrehozott választásokat.
    
Ezekből az álláspontokból következtetni lehet arra, hogyan nézhet majd ki a két párt választások előtti narratívája – véli a Pravda.
    
A pozsonyi lap szerint bár hétfői döntésével a Most-Híd országos tanácsának „egyelőre” sikerült elkerülnie a pártszakadást, de az már más kérdés, hogy az előrehozott parlamenti választásokon sikerül e bejutniuk a törvényhozásba.
    
Fico pártja nyilvánvalóan túl van már a legnagyobb választási sikerein – írta Javurek, aki szerint ezért az Irány az előrehozott választásokon térdre kényszerülhet, de akár ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ez az oka annak, hogy ma már a kormánykoalíció mindegyik pártja a saját játékát játssza, Bugár a közös cselekvésről szólót, Fico a minden oldalról megtámadottat, Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pedig saját magát alakítja, legújabban a „harmadik út Szlovákia számára” nevű „fantáziájával.”

(MTI)