A román külügyminisztérium provokációnak nevezte és közleményben ítélte el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) múlt hétvégi akcióját, amelynek során a szervezet aktivistái székelyzászlóval takarták le a feliratot és a címert Románia budapesti nagykövetségének bejáratánál.

A közlemény szerint egy revizionista programot hirdető szervezet nemzeti jelképeket meggyalázó cselekedetéről van szó, amely a román külügyminisztérium szerint ellentmond a diplomácia kapcsolatokat szabályozó bécsi egyezménynek és teljességgel elfogadhatatlan.

Bukarest felkérte a magyar hatóságokat, hogy biztosítsák a román külképviselet épületeinek és személyzetének sérthetetlenségét, erről pedig párbeszédet akar folytatni Magyarország bukaresti nagykövetével.

„A román hatóságok folyamatosan együttműködési készségüket hangoztatták a Budapesttel folytatott párbeszédben” – olvasható a közleményben, amely szerint a román fél elvárja, hogy Magyarország egy valódi stratégiai partnerség és a két ország közti alapszerződés jegyében viszonyuljon a kétoldalú kapcsolatokhoz.

A Krónika című erdélyi napilap szerint a HVIM néhány aktivistájának pénteki akciójáról Marius Pascan, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátorának Facebook-bejegyzése alapján értesült a történtekről a román sajtó. Pascan felszólította a román hatóságokat, hogy „ne hunyászkodjanak meg gyáván”, hanem kérjenek magyarázatot a történtekre, többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől.

„Ezek az akciók veszélyesek, és könnyen radikalizálódhatnak, ha nem akadályozzák meg azonnal. De meglehet, hogy éppenséggel Budapest érdeke mesterségesen feszültséget szítani a kétoldalú kapcsolatokat illetően. De meglehet, hogy éppenséggel Budapest érdeke mesterségesen feszültséget szítani a kétoldalú kapcsolatokat illetően. Szerintem nem kellene passzívnak maradnunk, lehajtanunk a fejünket a nagy egyesülés centenáriuma évében” – idézte a Traian Basescu volt államfő vezette PMP szenátorát a Krónika.

A HVIM Pest megyei és budapesti szervezetének honlapján azt közölte, hogy az akció válasz volt a román kormányfő „vulgársoviniszta kirohanására”. Mihai Tudose szerdán egy televíziós műsorban közvetve akasztással fenyegette meg az autonómiát követelő erdélyi magyarokat.

A román kormányfő nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízió szerda esti műsorában hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok hétfőn elfogadott közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

MTI