Rekordot döntött tavaly a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma – derült ki a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium sajtóközleményéből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A szlovák szaktárca adatai szerint 2017-ben 5,4 millió turistát regisztráltak  Szlovákiában, ez rekordszámnak számít és mintegy 7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
    
Mind a belföldi, mind a külföldi turisták száma emelkedett a vizsgált időszakban. Tavaly is többségben maradtak a belföldi turisták, számuk 3,2 milliót tett ki, ami az összes látogató 60 százalékát jelenti. A külföldről érkezők száma 2,2 millióra nőtt, 6,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
    
Nőtt a turisták által az országban eltöltött vendégéjszakák száma is, elérte a 14,9 milliót, ami 5,6 százalékos éves szintű növekedés, átlagban egy látogatóra 2,8 vendégéjszaka jutott. 
    
Tavaly a legtöbben, több mint 645 ezren Csehországból látogattak Szlovákiába, ők tették ki az országba érkezett összes külföldi turista csaknem egyharmadát. A cseheket a lengyelek, a németek, a magyarok és az osztrákok követték a sorban a turistaszám alapján. Jelentősen nőtt a kínai, az izraeli, az izlandi és az orosz turisták száma és aránya is.
    
A leglátogatottabb turista célpont 2017-ben Pozsony volt, majd Poprád, Liptószentmiklós, Kassa és Zsolna következett a sorban. A legtöbb turista – mint hagyományosan – tavaly is a nyári időszakban, júniustól augusztus végéig látogatott Szlovákiába.