BLABBER BUZZ

Illusztráió: a katz/shutterstock.com

Ma baloldali nők Amerikában sztrájkot tartanak „A nap nő nélkül” elnevezéssel azért, hogy bizonyítsák a liberális és feminista politika fontosságát.
A portál azt írja címében, hogy Soros e sztrájk szervezőinek korábban már adott 240 millió dollárt, hogy január 21-én felvonuljanak a Nők Menetén. 

Az Amerika-szerte megtartott női menetekben akkor résztvevők közé tartozott például az Amerikai Haladás Központja (CAP) és az Amerikai Módi Emberei (PFAW). A ma sztrájkolók nem csak a nőkért állnak ki, hanem mindenfajta liberális politikáért.

Mindezen adomány csupán töredéke Soros hatalmas, globális tevékenységének. A Nyílt Társadalom Alapítványok több mint 13 milliárd dollárt adnak Soros globalista, Amerika-ellenes nézetei terjesztésére.

A Nők Menetében résztvevő csoportokat nemrégiben a Média Kutató Központ üzleti részlege elemezte és különjelentésében bemutatta, hogy a menet legfontosabb támogatóinak mindegyikét Soros támogatta. A menetben résztvevő 544 partner közül százan kaptak 246 637 217 dollárt Sorostól 2000 és 2014 között.

Lovas István