A két hónappal ezelőtt hatalomra került spanyol szocialista párt a CIS új közvélemény-kutatása szerint megnyerne egy most tartott választást.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A konzervatív Néppárt (Partido Popular, PP) a második helyen osztozik a centrista Ciudadanosszal, mindkét erő 20 százalék körüli eredményt érne el egy ma tartandó választáson, míg a szélsőbaloldali Podemos a szavazatok 15 százalékára számíthatna.

A CIS által legutóbb, áprilisban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a szocialisták még a második helyen álltak (22 százalék) az akkor hatalmon lévő Néppárt (24 százalék) mögött.

2009 óta most először fordult elő, hogy a CIS kutatása szerint a szocialisták a legnépszerűbbek.

Mindeközben Pedro Sánchez miniszterelnök  minden idők legkisebb kormányát irányítja a spanyol parlamentben, ahol 350 képviselő közül mindössze 84 szocialista.