Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Népszavazást kellene tartani Katalóniában a helyi autonómia alapokmányáról (Estatut) – jelentette ki Pedro Sánchez spanyol kormányfő a Cadena SER rádiónak adott interjújában hétfőn.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A szocialista politikus kifejtette: Spanyolország autonóm közösségei közül Katalónia az egyetlen, ahol a jelenleg érvényben lévő helyi alapokmányt nem erősítették meg népszavazáson.

Ennek oka, hogy a 2006-ban elfogadott dokumentum bizonyos részeit – például azt, amely kimondta, hogy a katalán külön nemzet Spanyolországban – a spanyol alkotmánybíróság 2010-ben megsemmisítette.

Pedro Sánchez szerint az „anomáliának” népszavazás vethetne véget, amely azonban nem szólhat a függetlenségről, kizárólag az autonómia megerősítéséről. 

„Nem a függetlenség forog kockán, hanem az együttélés” – értékelte a politikus az autonóm közösségben kialakult helyzetet, hangsúlyozva, hogy a függetlenséget támogató katalán kormánynak Katalónia „másik felével” kell párbeszédet indítania.

„Katalóniának Katalóniával kell beszélnie” – jegyezte meg, utalva a térség politikai megosztottságára, és figyelmeztetett arra, hogy nem szabad újra elkövetni a tavaly őszi hibákat, a sebek elmélyítése helyett azok begyógyítására kellene törekedni.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a központi kormány számára fontos a megkezdett párbeszéd folytatása a katalán vezetéssel.

Az interjúban beszélt arról is, hogy kormánya szükség esetén kész kezdeményezni az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását (átvenni az irányítás Katalónia felett), azonban ez jelenleg nincs napirenden.

A katalán vezetés „forró őszt” ígért, de hogy ez pontosan mit is jelent, arra Quim Torra katalán elnök kedd esti beszédéből várható majd válasz, amelyet a barcelonai nemzeti színházban tart.

A helyi sajtó szerint nem kizárt, hogy ultimátumot készül adni a spanyol kormánynak: vagy beleegyeznek egy függetlenségi referendum megrendezésébe, vagy a helyi kormány folytatja az engedetlenséget az állammal szemben és az egyoldalú elszakadás előkészítését.

A következő időszakban ismét intenzív függetlenségi megmozdulásokra lehet számítani – erre utal, hogy Quim Torra az El Punt Avui katalán napilapnak nyilatkozva azt kérte: szeptember 11-én, a katalán nemzeti ünnepen (Diada) legyen „masszív” részvétel, az emberek térjenek vissza az utcára, hogy erőt adjanak a katalán köztárságnak.

Emellett készülnek arra is, hogy megemlékezzenek a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazásról.

Mindezt ellensúlyozandó a spanyol kormány nagyobb politikai jelenlétre törekszik Katalóniában; Pedro Sánchez októberben találkozik a katalán elnökkel Barcelonában, ahol a spanyol kabinet kihelyezett kormányülésre is készül a következő hónapokban.