Ebba Busch Thor, a svéd Kereszténydemokraták (KD) vezetője felszólalt az ország kormányának bevándorláspolitikája ellen: Busch Thor szerint a bevándorlás miatt kevésbé érzik magukat biztonságban a nők Svédországban – írja a Breitbart.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram (@buschebba)

A konzervatív vezető a svéd Aftonbladet nevű újság véleményrovatában szúrt oda a baloldali vezetésnek. Busch Thor szerint a kormány súlyosan megbukott a nőket érintő ügyekben, hiába támogat állítólagos feminista intézkedéseket.

„A nők félelemérzetét kezelni kell” – írja publicisztikájában. „E félelem nagyrészt a csoportban járkáló fiatal férfiak zaklatásai miatt van. Ezek a férfiak gyakran olyan országokból érkeznek, ahol a nők nem mozoghatnak szabadon” – teszi hozzá.

Busch Thor elmondta: egy fiatalokat támogató szervezet azt is tanácsolta már fiatal lányoknak, hogy ne menjenek egyedül az utcára – nem csak éjszaka, de nappal sem.

„Ez azt jelenti, hogy a nő emberi méltósága alá lesz rendelve a férfiénak. Otthon marad, vagy kísérgetni kell, csak azért, mert a férfi nem bír magával. Nem akarom ezt, nem tudom és nem fogom elfogadni. Csendben sem maradok” – írja.

Írásában nem csak a svéd kormánynak, de „kanapéfeministáknak” is nekiment: szerinte ezek a feministák túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy „nemi sztereotípiákat keresnek Lego-figurákban vagy férfiak alkotásait elemzik a stockholmi metróban” ahelyett, hogy „a való élet problémáira keresnének megoldást.”

„Ez a kihívásom az ország nemi egyenlőséggel kapcsolatos vitájára: szeretnél segíteni nekem egy újfajta feminizmus létrehozásában, vagy szeretnél a probléma részese maradni?” – kérdezi.

A Keresztényemokraták a Svéd Demokratákhoz (SD) hasonlóan az ország legkonzervatívabb hangjainak számítanak. A párt szavazói arra is nyitottak, hogy együttműködjenek a tömeges bevándorlást elutasító SD-vel.