Fotó: ShutterStock

A NATO nem ismeri el a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságokban” vasárnap tartott „elnök- és parlamenti” választások eredményeit – közölte az észak-atlanti katonai szövetség vasárnap.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A NATO és tagországainak álláspontja szerint a választások ellentétesek a konfliktus békés rendezését célzó minszki megállapodásokban foglaltak szellemével. Az észak-atlanti szövetség továbbra is teljes mértékben támogatja Ukrajna önállóságát, területi egységét a nemzetközileg elismert határok figyelembevételével.

A szövetség ismételten felszólította Oroszországot, hogy vonja ki katonai erejét az érintett területről, és szüntesse meg az ukrán Donyeck és Luhanszk régiókban tevékenykedő militáns csoportoknak nyújtott mindenfajta támogatását. A NATO emellett felszólított minden felet a minszki megállapodás teljes körű betartására.

Az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) szombaton arra emlékeztetett, hogy a minszki megállapodás végrehajtása kulcsfontosságú a Kelet-Ukrajnában kialakult konfliktus fenntartható politikai megoldásához, és ebben Oroszország kiemelkedő felelősséggel bír.

Az unió a választásokat a nemzetközi joggal szemben állónak tekinti, és nem ismeri el annak eredményét, azok ugyanis aláássák a minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeket, és sértik Ukrajna önállóságát. A megállapodásban foglaltakat tűzszünet bevezetésével és a nehézfegyverek visszavonásával teljes körűen és késedelem nélkül végre kell hajtani a politikai átmenet érdekében – húzta alá a külügyi szolgálat.

Vasárnap reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságokban”, ahol a nap folyamán „elnök- és parlamenti” választásokat tartottak. Utoljára 2014 novemberében tartottak parlamenti választásokat a szakadárok területein.

Egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én megszállta a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz történő csatlakozásról. Ezt követően felkelés tört ki Kelet-Ukrajnában, aminek következtében az oroszbarát lázadók két szakadár „államot” kiáltottak ki, az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot. A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban a sajtóban idézett adatok szerint már több mint 10 ezer ember vesztette életét.

Oroszország a válság kirobbanása óta tagadja, hogy támogatja a szakadár kelet-ukrajnai „népköztársaságokat”, és fegyveres erőkkel jelen lenne a Donyec-medencében.