A menedékkérők Európába vezető útvonala egyre inkább Spanyolország felé tolódik, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint az öt éve tartó menekülthullám során az idén októberben haladta meg első alkalommal a tízezret az egy hónap alatt az Ibériai-félszigeti országba érkező illegális bevándorlók száma.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az IOM október 28-ig terjedően 10 042 újonnan érkezett menedékkérőt regisztrált spanyol területen, miközben Olaszországba ugyanebben az időszakban 1003 illegális bevándorlót, Görögországban pedig 3338-at dokumentált a szervezet.

Az idén eddig mintegy 100 ezer menekült és migráns érte el Európát a Földközi-tengeren keresztül, csaknem a felük Spanyolországban ért partot.

Az IOM jelentésében kitér arra is, hogy az idén ezzel több menedékkérő érkezett Spanyolországba, mint a 2015-ös, 2016-os és 2017-es évben együttvéve.

Az újonnan érkezők száma ráadásul a szervezet szerint folyamatosan nő: szeptemberben naponta átlagosan 270 embert regisztráltak, októberben ez a szám már 360-ra gyarapodott.

Az IOM ugyanakkor hangsúlyozta, hogy összességében az Európát elérő menedékkérők száma a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent: az idén október végéig majdnem százezren voltak, tavaly ugyanebben az időszakban hozzávetőleg 150 ezren, 2016-ban pedig 335 ezren.