Egy 68 éves, horvát származású nőt pszichológushoz küldtek, amikor másik szobába szeretett volna kerülni, mert muszlim szobatársa imádkozásai miatt nem tudott aludni – olvastuk az osztrák Wochenblick honlapján.
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A horvát származású Nadia C. immár több mint 40 éve él Bécs 16. kerületében. A környéken mindig is sok bevándorló lakott – törökök, szerbek -, ám mostanában a drogkereskedő afrikaiak miatt kifejezetten veszélyesnek érzi otthonát az asszony: már nem használja a tömegközlekedést, a fia fuvarozza, ha el kell jutnia valahová.

Miután stroke-ja volt, újra kellett tanulnia járni és beszélni. Nemrégiben pedig combnyaktörést szenvedett, és a fia azt javasolta, rehabilitációs kezelésre feküdjön be egy kórházba. Így került a Sankt Georgen im Attergauban található központba.

“Az 59 éves szobatársam reggel 6-kor kezdi az imát. Előtte hangosan tologatja a bútorokat, hogy legyen elég helye. Persze, hogy felébredek. Hangosan imádkozik. A fennmaradaó időben a Koránt olvassa” – mesélte az elkeseredett asszony a Wochenblicknek.

De nem elég, hogy többszöri kérésre sem voltak hajlandók másik szobába helyezni – ehelyett pszichológiai kezelést ajánlottak neki. 
“Megdöbbentő, hogy Ausztriában elvárják, hogy az ember idegen kultúrákhoz alkalmazkodjon – és nem fordítva. És senki nem emeli fel a szavát. Ehelyett az osztrákokat küldik pszichológushoz” – állította a láthatóan zaklatott asszony.

(demokrata.hu)