Moszkvába érkezett Carter Page, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadója – közölte csütörtökön az RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Fotó: Shutterstock, illusztráció

A Reuters hírügynökség szerint Page-et korábban Trump külpolitikai tanácsadójaként tartották számon.

„Befolyásos üzletemberekkel és szellemi vezetőkkel fogok tárgyalni” – jelentette ki moszkvai programjáról a RIA Novosztyinak Page.

Elmondta, hogy december 13-ig marad az orosz fővárosban.

Carter Page korábban úgy nyilatkozott, hogy a megválasztott amerikai elnök kormányzatának olyan emberekre van szüksége, akik hisznek az amerikai-orosz kapcsolatokban rejlő lehetőségekben. Szavai szerint a két ország között nem alakulhat ki párbeszéd a Vlagyimir Putyin orosz elnökbe vetett bizalom nélkül.

MTI