Aras Bacho egy Németországban élő szíriai migráns, akinek még hivatalos Facebook-oldala és Twitter-profilja is van, azokon a migrációval és integrációval kapcsolatos gondolatait osztja meg. Az osztrák OE24 pedig a világgal osztotta meg azt a nyílt levelet, amit Bacho az európai polgároknak írt.

Fotó: facebook.com/officialarasbacho

Fotó: facebook.com/officialarasbacho

Bacho levelének elején kifejti, hogy az integráció kétoldalú folyamat, ami „néhány ember számára azt jelenti, hogy a [bevándorló] beszéli a befogadó ország nyelvét, tiszteletteljesen viselkedik és adót fizet”, ám szerinte „az integráció témaköre bonyolult”, és nem elég, ha csak az egyik oldal, vagyis az újonnan érkezettek próbálkoznak.

Szerinte az osztrákoknak és a menekülteknek több időt kéne együtt tölteni. „Ettől az újonnan érkezett okosabb lesz, láthatja, hogyan élnek az osztrákok és beszélgethet velük” – veti fel a zseniális ötletet Bacho. Ám ezzel nem elégszik meg, hiszen kirándulásból nem lehet megélni, ezért később így folytatja: „Támogatom azt is, hogy minden osztrák adakozzon a menekülteknek, vagy esetleg fogadja be őket az otthonába”.

Mivel ez még mindig nem elég a boldogsághoz, hangsúlyozza: hiába hiszik azt az osztrákok, hogy az adózással letudják az adakozást, hiszen az adó kötelezően fizetendő, úgyhogy nem szabad valamiféle jólelkű cselekedetként tekinteni rá még akkor sem, ha az adóeurók egy részét a migránsok támogatására költi az állam. Azt írja, a keresztényeknek tudni illene, hogy Jézus is az adakozás pártján állt, ám ő szomorúan látja, hogy sok keresztény már nem követi az ezzel kapcsolatos tanításokat.

És hogy miért kéne a magánembereknek adakozniuk? Mert „az jó lehet a menekülteknek, amikor elfogyott a pénzük”. Kiemeli, hogy a bevándorlók „köztudottan” más-más összeget kapnak az államtól minden hónapban – „ha menekültszállón élnek, akkor néhányan kevesebb mint havi 300 eurót” – és „tapasztalt menekültként” jól emlékszik, a pénz milyen sokat segített rajta is: vett „ruhát, könyveket és más dolgokat, amikor a saját pénzem már elfogyott”.

Viszont a pénz sem elég, ezért „az osztrákoknak be kéne fogadni menekülteket a saját otthonukba”, hiszen – hangsúlyozza újra – az integráción mindkét félnek dolgoznia kell. Ez segítene az újonnan érkezetteknek a nyelvtanulásban és a leckeírásban. „Elmehetnének az uszodába, a természetbe vagy akárhová” – záporoznak a különleges ötletek. A befogadóknak az ágyakra „és más dolgokra” sem lenne gondjuk, azokat ugyanis szerinte az állam biztosítja.

„Vagyis annak, aki menekülteket fogad be, csak az integrálásról kell gondoskodnia” – nyugtatja meg olvasóit.

„Később megköszönöd majd magadnak az elvégzett munkát. Jó lenne, ha mindenki ezt tenné” – zárja a nyílt levelet a migráns.

Aras Bacho ismert figura a migránsmédia világában. Az ultraliberális HuffPo (korábban The Huffington Post) német nyelvű kiadásában számtalan cikket publikált, és ő volt az, aki szerint a nők tehetnek a németországi erőszakhullámról, hiszen nem kéne este egyedül mászkálniuk az utcán.