Mintegy negyven migráns támadt civil ruhás rendőrökre péntekre virradóra Belgiumban egy benzinkút parkolójában, ahol a Nagy-Britanniába tartó bevándorlók gyakran próbálkoznak feljutni a szigetországba tartó járművekre – jelentette a helyi sajtó.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Rendőrségi tájékoztatás szerint hajnalban hat civil ruhás járőr mintegy tucatnyi eritreai, etióp és szudáni állampolgáron ütött rajta a Brüsszelhez közeli Grand-Bigard település környékén, egy parkolóban az autópálya mentén, miközben az érintettek megpróbáltak feljutni egy kamionra.
    
A migránsok elmenekültek a helyszínről, a rendőrök pedig folytatták a jármű átvizsgálását, hogy meggyőződjenek róla, senki más nem rejtőzik a raktérben, de ekkor elmondásuk szerint nagyjából negyvenen rájuk támadtak.
    
Néhányan botokkal voltak felfegyverkezve, a járőrök pedig gumibotokkal védekeztek, s egy figyelmeztető lövést is leadtak, mire szétszéledt a tömeg. A sajtó hírei szerint két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett.
    
A helyszínen lévő rendfenntartók erősítést kértek, és kiérkező társaikkal együtt tizenhat embert őrizetbe vettek.
    
„Az utóbbi időben gyakran a járművek sofőrjeivel szemben is követnek el agresszív cselekedeteket” – mondta Peter De Waele, a belga szövetségi rendőrség szóvivője az RTBF közszolgálati televíziónak.
    
Jan Jambon belga belügyminiszter a Twitteren reagált a történtekre, leszögezve, szigorúan fel fognak lépni a rendőrökkel és a kamionsofőrökkel szembeni támadások elkövetői ellen. „A rendőrség és a bíróságok keményen küzdenek az illegális bevándorlás és az embercsempészet ellen” – írta.

(MTI)