A magukat kiskorúnak mondó, Hamburgban tartózkodó bevándorlók 49 százaléka valójában felnőtt – írja a Breitbart London a német Die Welt cikkére hivatkozva.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A társadalombiztosítási intézet által közölt adatok szerint ez a szám pár százalékkal emelkedett az előző évihez képest. 
A 49 százalékos arány azokra a kíséret nélküli menedékkérőkre vonatkozik, akik ez év januárja és szeptembere között érkeztek Hamburgba.

Németországba ebben az évben eddig 55.890 olyan menedékkérő érkezett, aki 18 éven alulinak mondta magát, közülük 24.116-ról – vagyis 43 százalékukról – derült ki, hogy valójában nagykorúak, állítja a német Családügyi Hivatal.

A kor meghatározását a Gyermek és Ifjúsági Szürgősségi Szolgálat (KJND) munkatársai végzik. Ők megvizsgálják az útlevél vagy más személyazonosító okmány nélkül érkező menedékkérőket, és a gyanús eseteket további vizsgálatokra az eppendorfi egyetem kórházába küldik. 
Ott számos további tesztet végeznek, így például röntgen- és tomográfiás felvételeket készítenek, hogy így határozzák meg a menedékkérők valószínűsíthető életkorát.

A fiatalkorú migránsokat a gyermekvédelmi hatóság veszi szárnyai alá, ha azonban kiderül valakiről, hogy már nagykorú, azzal kapcsolatban a hivatalos menedékkérelmi folyamatot kell megindítani. Ez utóbbi nehézkesebb, ráadásul a német hatóságoknak jóval nehezebb dolguk van, ha kiskorú menedékkérőt akarnak deportálni.

A 19 éves német orvostanhallgató, Maria Ladenburger feltételezett gyilkosáról, Hussein K-ról utólag derült ki, hogy érkezésekor a valós koránál fiatalabbnak hazudta magát, mert – a saját szavaival – “ha kiskorú vagy, jobb a helyzeted Németországban”, idézi fel a Breitbart London cikke, hozzátéve, hogy Ausztria hasonló problémákkal néz szembe az országba érkező migránsok valós életkorával kapcsolatban. Az elmúlt évben az osztrák hatóságok közel ezer menedékkérőről derítették ki, hogy saját állításukkal ellentétben már nem kiskorúak. Akkor egy osztrák rendőr az alábbi szavakkal kommentálta az eseményeket: “Abszurd, amikor azt látjuk, hogy szakállas, őszülő halántékú férfiak azt állítják magukról, hogy 17 évesek”.

(SVÁ)