Fotó: shutterstock.com, archív

A migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy csütörtöki interjúban.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A politikus a Rheinische Post című lap hírportálján megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy az ország megosztott, a hagyományos néppártok gyengülnek, és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, jobboldali ellenzéki párttal most először megjelent a CDU/CSU jobboldali pártszövetségtől jobbra egy szereplő, amely középtávon a pártrendszer tartós tényezőjévé válhat.

Mindez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de „már három éve hajtogatom, hogy a migrációs kérdés minden politikai probléma eredője” – mondta. 

A helyzetértékelést számos felmérés alátámasztja, de ez tapasztalható a rendezvényeken, lakossági fórumokon is – közölte Horst Seehofer, kiemelve, hogy sokan a migrációs kérdéssel kötik össze a társadalmi helyzetükkel kapcsolatos aggodalmaikat. 

„Ha nem sikerül az irányváltás, és a rendet nem helyezzük egyenrangú elvként az emberségesség mellé, akkor tovább enyészik a belénk vetett bizalom” – mondta Horst Seehofer.

Hozzátette: Szászország tartományban már most is alig lehetne megalakítani új kormányt a politikai mező jobb-, illetve balszélén elhelyezkedő tényezők, az AfD és a CDU/CSU szövetségi koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) nélkül. 

„Ez nem állapot, nem akarjuk, hogy ezek az erők bármiféle kormányba bekerüljenek” – mondta a CSU elnöke.

A szászországi Chemnitzben az utóbbi napokban egy – a hatóságok gyanúja szerint az országba menedékkérőként érkezett emberek által elkövetett – gyilkosság miatt tartott tüntetésekről szólva kiemelte: annyira feldúlta az eset, hogy ha nem lenne miniszter, ő is az utcára vonult volna, „természetesen nem a szélsőségesekkel”. 

Hozzátette: a „zéró tolerancia” elvét kell érvényesíteni mindazokkal szemben, akik a bűncselekmény miatt érhető módon keletkezett felháborodást kihasználva „erőszakra szólítanak fel, vagy akár erőszakot alkalmaznak, rendőrök ellen is”.