Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhény éve döntöttek a tagállamok.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A kancellár – miután megbeszélést folytatott Filippo Grandival, az ENSZ menekültügyi főbiztosával és William Lacy Swinggel, a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM) főigazgatójával – úgy fogalmazott, az 500 milliós lakosú unió 40 ezer embert még „el tud viselni”.
    
Németország természetesen kész kivenni a részét a befogadásból – tette hozzá Merkel.
    
Az ENSZ néhány évvel ezelőtt terjesztett elő egy betelepítési programot, és ennek keretében az uniós tagállamok 20 ezer szíriai menekült befogadását vállalták. 
    
A kancellár bejelentette azt is, hogy Németország jövőre akár 50 millió euróval (15 milliárd forint) is támogathatja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) és a IOM-et.
    
Nem múlhat a pénzen a szervezetek munkájának sikere – hangsúlyozta a kancellár, hozzátéve, hogy elsősorban a Líbiából érkező illegális bevándorlók jelentenek nagy kihívást.
    
A kancellár szólt arról is, hogy nem szeretné, ha a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányára rányomná a bélyegét a menekülttéma.
    
A menekültpolitikán még bőven van mit dolgozni, a megoldáshoz lépésről-lépésre közeledünk. Líbiában például már most jobb valamivel a helyzet, mint egy évvel ezelőtt, igaz még mindig nagyon sok a feladat – mondta Merkel.
    
Filippo Grandi és William Lacy Swing példásnak értékelték Merkel és kormánya menekültpolitikáját.
    
Grandi megköszönte Németországnak, hogy az elmúlt években átvette a vezető szerepet a menekültpolitikában és segít megoldani a humanitárius válságot.
    
Swing dicséretre méltónak nevezte a német menekültpolitikát, mert az bátran úgy döntött, hogy segíti az elmúlt években Európába érkezett menekülteknek és migránsoknak.
    
Külön méltatta Merkel 2015. szeptemberi döntését a Magyarországról érkező menekültek beengedéséről. Úgy fogalmazott, nagy benyomást tett rá az a „felelősségvállalás és humánus viselkedés”, amit a kancellár és kormánya tanúsított a migránsokkal szemben.
    
Németországé a legnagylelkűbb és az egyik legfelelősségteljesebb hozzáállás a menekültpolitikában – mondta az IOM főigazgatója.
    
Az UNHCR adatai szerint tavaly világszerte 65,5 millió ember menekült valamilyen háború, erőszak vagy üldöztetés elől, ez 300 ezerrel több mint 2015-ben.

(MTI)