Meg kell állítani az illegális migrációt, küzdeni kell a menekülés okainak megszüntetéséért és a hazájuk térségében kell segíteni a menekülteknek – hangoztatta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kedden pártja esseni kongresszusán.

Fotó: mti, archív, illusztráció

Angela Merkel beszédében aláhúzta, hogy nem ismétlődhet meg többé a tavalyi menekültválság, „nem állhat elő még egyszer olyan helyzet, mint 2015 nyárutóján”.
    
Akkor Németország „rendkívüli humanitárius szükséghelyzetben” cselekedett, és gazdasági ereje, a helyi önkormányzatok, az állami intézmények és az önkéntesek helytállása révén kiválóan teljesített – tette hozzá.
    
A pártelnök-kancellár többek között arról is beszélt, hogy távozniuk kell az elutasított menedékkérőknek, tiltani kell a burkaviselést és nem szabad tűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezze a saríát, az iszlám jogrendet. Azonban fel kell lépni az uszítás és a nép fogalmának kisajátítása ellen is.

(MTI)