Angela Merkel és Emmanuel Macron számos kérdést érintettek a német-francia kormánykonzultáción a Berlin melletti Mesebergben. A megtárgyalt témák között volt költségvetési természetű, de a nagy hangsúlyt az Európai Unió biztonságával és a bevándorlással kapcsolatos tárgykörök kapták.

Fotó: MTI/AP/Jens Meyer

Fotó: MTI/AP/Jens Meyer

Az EU védelmi képességének továbbfejlesztését és külpolitikai döntéshozatalának megváltoztatását javasolják

Az EU védelmi képességének továbbfejlesztését és külpolitikai döntéshozatalának megváltoztatását javasolja Németország és Franciaország – jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben.

A német-francia kormánykonzultáció alkalmából folytatott tárgyalásuk után Angela Merkel elmondta, hogy ki kell egészíteni az úgynevezett állandó strukturált együttműködést (PESCO) egy „európai intervenciós kezdeményezéssel”, aminek révén a „közös stratégiai kultúra” nemcsak a fegyverrendszerek fejlesztésében, hanem konkrét katonai műveletekben is megmutatkozik.

A külpolitikai döntéshozatal megváltoztatásáról szólva hangsúlyozta, szakítani kell azzal, hogy az EU minden külpolitikai ügyben egyhangúlag határoz.

A június végi EU-csúcsra készült javaslatok között intézményi változtatások is szerepelnek, Berlin és Párizs szerint csökkenteni kell az az Európai Bizottság létszámát, és az európai parlamenti választásokon 2024-től be kell vezetni a „transznacionális” választási lista intézményét.

Külön euróövezeti költségvetést javasolnak

Önálló euróövezeti költségvetés felállítását és az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) továbbfejlesztését javasolja Németország és Franciaország – jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben.

A német-francia kormánykonzultáció alkalmából a német kormány vendégházában, a Meseberg kastélyban folytatott tárgyalásuk után tartott tájékoztatón Angela Merkel elmondta, hogy a külön euróövezeti büdzsé a valutaunióhoz tartozó 19 európai uniós tagállam konvergenciáját és a beruházásokat szolgálná.

A költségvetés tagállami befizetésekből, európai uniós forrásokból és önálló, például a pénzügyi tranzakciók megadóztatása révén keletkező bevételekből gazdálkodna, működését egy külön szervezet irányítaná.

A tervezett összeget nem nevezték meg. Erről Emmanuel Macron elmondta, nem lenne jó, ha egy 19 országot érintő ügy minden részletét két ország határozná meg. Hozzátette: a jövő héten elkezdődnek az egyeztetések, azzal a céllal, hogy az év végére kidolgozzák, és 2021-től beindítsák a rendszert.

Támogatják az EU-n kívüli menedékjogi központok felállítását

Németország és Franciaország támogatja, hogy az Európai Unión kívül állítsanak fel központokat a közösség területére szóló menedékjogi kérelmek elbírálására – jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben.

A német-francia kormánykonzultáció alkalmából a német kormány vendégházában, a Meseberg kastélyban folytatott tárgyalásuk után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva Angela Merkel és Emmanuel Macron is üdvözölte az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk által ismertetett javaslatot az EU határain kívül felállítandó központokról.

Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy az EU-nak egységesen kell fellépnie az illegális migráció ellen, és egyszerre kell „pragmatikusnak, hatékonynak és humánusnak” lennie.

Nem szabad csak az emberiesség felől közelíteni, hanem a probléma valamennyi oldalát figyelembe kell venni, ezért az utóbbi hónapok munkáját folytatva még inkább intenzívebbé kell tenni az együttműködést az EU felé igyekvő menedékkérők származási országaival és a tranzitországokkal – mondta a francia államfő.

Kiemelte, hogy a menedékkérők között nagyon sokan gazdasági okokból hagyták el a hazájukat, így nincs esélyük a menedékjog megszerzésére az EU-ban. Ezért minden kezdeményezés üdvözlendő, amelynek révén az ENSZ felügyelete mellett lehet segíteni ezeknek az embereknek.

Angela Merkel megjegyezte, hogy a javaslatot tartalmazó – az európai sajtóban kedden ismertett – dokumentumot, az EU június végi csúcstalálkozójára készített zárónyilatkozat tervezetét még meg sem vitatták az EU-hoz delegált tagállami nagykövetek. Azonban már most ki lehet jelenteni, hogy a kezdeményezés „fontos”.

Ugyanis az illegális migráció visszaszorításáért mindenképpen ki kell dolgozni megoldásokat, hogy az EU a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködve segítsen azoknak a menekülteknek, akik esélytelenül próbálnak menedékjogot szerezni az EU-ban.

A német kancellár aláhúzta: meg kell akadályozni, hogy bűnöző embercsempészek döntsenek arról, ki érheti el az EU-t, viszont az illegális migráció visszaszorítása mellett lehetőséget kell biztosítani a legális migrációra, például az oktatás és a szakmai képzés területén.

A francia elnök a menedékkérők visszautasítása körüli német belpolitikai vitákkal kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: Franciaország hajlandó kétoldalú megállapodást kötni Németországgal mindazon menedékkérők visszafogadásáról, akiket Franciaországban regisztráltak, de továbbutaznak Németországba.

A két ország kölcsönösen biztosítja egymást, hogy a lehető leggyorsabban visszajuttatják a területükre lépő, de az EU-ban máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket abba az országba, amelyben megtörtént a regisztráció, vagyis ahol le kell folytatni a menedékjogi eljárást – ismertette a tervezett kétoldalú megállapodás tartalmát Emmanuel Macron.

A mesebergi találkozón véglegesítették a június végi EU-csúcsra készített közös, német-francia javaslatokat. A Mesebergi Nyilatkozat címmel elfogadott dokumentumban sürgették egy „átfogó migrációs napirend” kidolgozását, amely három pilléren nyugszik.

Az első a származási-, és tranzitországokkal folytatott együttműködés az illegális migráció megfékezése és az elutasított menedékkérők hazajuttatása céljából, a második az EU-s külső határ védelmének megerősítése a Frontex uniós határ-, és partvédelmi ügynökség személyzetének nagymértékű növelésével és hatáskörének  jelentős bővítésével, a harmadik pedig egy közös európai menekültügyi rendszer, amely „biztosítja a méltányos kompromisszumot a felelősség és a szolidaritás között”.

Távlati célként Németország és Franciaország javasolja, hogy a Frontex alapjára építsenek fel egy „valódi európai határvédelmi rendőrséget”, és alakítsanak ki egy európai menekültügyi hivatalt, amely harmonizálja a tagállamok menedékjogi gyakorlatát és illetékes a menedékjogi eljárások lefolytatására a külső határon.