Az Európai Unió valamennyi tagországának érdekeit figyelembe kell venni a közösség menekültügyi politikájában – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a Charles Michel belga kormányfővel folytatott megbeszélése után.

A találkozó végén tartott közös tájékoztatón a kancellár hangsúlyozta: „Európa jövőjének és összetartásának lakmusztesztje, hogy miként kezeljük a migráció kérdését”.

Kiemelte, hogy tartózkodni kell az egyoldalú, nemzeti szintű lépésektől, és közös megoldást kell kidolgozni. 

Ez nehéz feladat, olyan, mint „a kör négyszögesítése, de Európának össze kell tartania, és éppen a mostani, törékeny helyzetben nagyon-nagyon fontos, hogy Németország se cselekedjen unilaterális alapon ” – utalt Angela Merkel a belügyminiszterével, Horst Seehoferrel kialakult vitára.

A belügyminiszter és pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), valamint az Angela Merkel vezette testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyre növekvő része sürgeti, hogy tagadják meg a belépést a határon a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőktől, az iratok nélkül érkezőktől és azoktól, akiknek menedékjogi kérelmét elutasították, de mégis vissza akarnak térni Németországba. 

A kancellár ezt elutasítja, és összeurópai megoldást szorgalmaz, amely a nemzeti határ helyett az EU közös határának védelmét helyezi középpontba.

A két politikus szerda este megbeszélést tart a berlini kancellári hivatalban. A német sajtóban válságtanácskozásként jellemzik a találkozót. Horst Seehofer egy szerdai nyilatkozatában jelezte, hogy még a héten le akarja zárni a vitát.

A nemzeti határ igazgatásának ügyében a migrációs válság 2015-ös elmélyülése óta van konfliktus a CDU és a CSU között. A nézeteltérés alapja az a 2015-ben bevezetett gyakorlat, hogy mindenkit beengednek az országba, ha a határon azt mondja, hogy menedéket akar kérni, függetlenül attól, hogy vannak-e papírjai, és regisztrálták-e más tagállamban. 

A kormány azért döntött így, hogy elkerülje a menedékkérők feltorlódását a balkáni migrációs útvonalon, mert attól tartott, hogy a Nyugat-Európa felé igyekvő menedékkérők nagy száma megingathatja a Görögországtól Ausztriáig húzódó térség stabilitását. A CSU ezt kezdettől fogva rosszallta.

A változó intenzitású vita legújabb fejezete abban különbözik az előzőektől, hogy már a CDU jelentős része is egyetért a CSU által sürgetett egyoldalú intézkedésekkel. Ezt jelzi, hogy sajtóértesülések szerint a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának keddi ülésén egy felszólaló CDU-s képviselő sem helyezkedett a pártelnök-kancellár álláspontjára.

A vita egy lehetséges, mindkét félnek az „arcvesztés” elkerülését kínáló kimenetele egy olyan megállapodás, amely az új EU-s menekültügyi rendszer kiépítésétől teszi függővé a nemzeti szintű határigazgatási szigorítás bevezetését. 

Ezt javasolja a Bundestag európai ügyi bizottságának CDU-s elnöke, Gunther Krichbaum, aki egy szerdán ismertetett nyilatkozatában felvetette, hogy a kancellárnak a június végén tartandó EU-csúcson be kellene jelentenie, hogy Németország további egy évig folytatja a jelenlegi gyakorlatot, és ha akkor sem lesz egységes, működőképes uniós menekültügyi rendszer, nemzeti hatáskörben tesz lépéseket, amelyek között a menedékkérők visszautasítása is szerepelhet.