Lehet arról beszélni, hogy az Európai Unió további biztosítékot adjon Londonnak az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését (Brexit) követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakra vonatkozóan, de az unióban maradó 27-ek meg fogják védeni érdekeiket és alapelveiket – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós tagállamok állam és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq, szerk. 

Merkel aláhúzta, nagyon jó dokumentumnak tartja brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, már elfogadott megállapodást, és nem lát esélyt arra, hogy az 27 tagállam újratárgyalja és megváltoztassa azt.

A kancellár örömét fejezte ki, hogy Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök megnyerte a saját pártja által ellene kezdeményezett, szerda este megtartott bizalmi szavazást, így konstruktív megbeszélés folytatható a csütörtök esti munkavacsorán.

Emmanuel Macron francia elnök érkezésekor kijelentette, a brit kormányfőn múlik a Brexit-megállapodás hazai elfogadtatása, majd leszögezte, a dokumentumot nem lehet újratárgyalni.

„Politikai vitát folytathatunk ugyan, de a megállapodás, amelyet már egyszer elfogadtunk, nem lehet megváltoztatni” – mondta.

Most a brit kormányfőn a sor, hogy elmondja, milyen politikai megoldásra törekszik, hogy többséget szerezzen a szöveg hazai elfogadásához – tette hozzá Macron.

Sebastian Kurz, az Európai Tanács soros elnöki tisztjét betöltő Ausztria kancellárja nyilatkozatában aláhúzta, újratárgyalni nem, de egy, a jövőbeli kapcsolatokat tisztázó politikai nyilatkozat megfogalmazása elképzelhető.

Mark Rutte holland miniszterelnök országa uniós tagságának megszűnését szorgalmazók törekvéseire irányuló újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, ha Hollandiában még mindig vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy az úgynevezett Nexit jó ötlet lenne, vizsgálják csak meg azokat a „hatalmas károkat”, amelyet Brexit okoz az Egyesült Királyságnak.