HAARETZ

Fotó: mti archív
Fotó: MTI/Mohai Balázs, archív

Izrael minőség szempontjából messze kiemelkedő napilapjának sikerült egy olyan kretén cikket írnia, amely tényleg párját ritkítja.

De előtte egy pár szót magáról a lapról, amelynek izraeli kiadásával szemben („Hárec”), az angol kiadás nevét nem szabad átírni, mert az nem héber betűkkel jelenik meg, hanem „Haaretz”-ként.

Eme, alapirányzatában véve baloldali napilap messze kiemelkedik angol nyelvű helyi társai közül, mert szinte csak ebben találhatók olyan kritikus írások, amelyek szerzőit bírálóik „rendszerkritikusoknak” nevezik, mint Gideon Levyt, vagy Amira Hasst, akiknek cikkei – ha a nyugati világ szinte bármely fősodratú lapjában jelennének meg – egészen biztosan kiérdemelnék az ilyenkor szokásos és kötelező „antiszemita” jelzőt.

Ugyanakkor ugyanezen lap számos cikke kritikátlanul veszi át a kormány vonalát.

Most viszont olyan írás jelent meg benne, amely valóban meghökkentő a tekintetben, hogy túlmegy mindazon, amit a ráció határain belül maradónak tekinthetünk. Miközben nem felejt el belerúgni Magyarországba.

A cikket súlyosbítja, hogy szerzője, Julia Ebner, „terrorizmusszakértő” és – persze – „szélsőségességkutató”, valamint könyvet is írt „A düh: az iszlamista és szélsőjobboldaliság ördögi köre” címmel.

Tézise az, hogy a nyugati világ fehér felsőbbrendűséget hirdetőinek mintaképe az Iszlám Állam. Nem vicc. Közös bennük az antiszemitizmus. Intellektuális szülői pedig ugyanazok, amire a „bizonyíték”, hogy 1932-ben egy Alexis Carrel nevű francia biológus áltudományos bestsellert írt „Az ember, eme ismeretlen” címmel, és őt egyrészt a francia „fasisztabarát Vichy rezsimje” és az al-Kaida legismertebb ideológusa, Szajjid Kutb inspirálta.

Cikkét azzal kezdi, hogy 2015. január 9-én Párizsban „az Iszlám Állam által inspirált terrorista”, Amedy Coulibaly egy ottani szupermarketben négy zsidót ölt meg.

Majd jön a szöveg, hogy a mai alternatív jobboldal („alt-right”) pontosan olyan csillogó-villogó kiállítású propagandakiadványokat terjeszt, mint az Iszlám Állam. Amivel kapcsolatban megjegyezhetnénk, hogy akkor nyilván az Elle magazin vagy a Playboy gyártói és olvasói is totális iszlamista dzsihadisták.

De csak ezért a cikket nem lett volna érdemes ismertetni. Azért érdemel figyelmet, mert nem maradhatunk ki ebből se.

Így: „A szélsőjobboldali politikusok mind az iszlamista szélsőségesek és a neonáci radikalizálók kezére játszanak azzal, hogy elidegenítik a muzulmánokat és egy establishment elleni gyűlölet légkörét kultiválják. Az olyan provokatív, Magyarország falait díszítő, hivatalos plakátokon lévő szlogenekkel, mint »Ne Soros nevessen a végén«, Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi választási kampánya egybeesett egy magyarországi antiszemita gyűlöletkampány hullámával.”

És erre az állítólagos „magyarországi antiszemita gyűlöletkampányra” e „kutatónak” van pofája ezt a linket megadni. Amelyik hírügynökségi jelentés nem a „hullámról” szól, amely szó alá Julia Ebner pottyantotta aljas linkjét, hanem éppen a plakátkampány ellen felszólaló hazai zsidó szervezetek kiabálásáról azelőtt, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök elmondta, melyik égtájba menjen az, akinek a Soros elleni fellépésről „az” jut eszébe.

De ez a lapnak nem elég, a cikk négysoros összefoglalójába beteszik azt is, hogy Orbán egyszerre vet be „iszlamista szélsőséges taktikát és kiképzést”, valamint toboroz szélsőjobboldali populistákat.

(Lovas István)