Elítélték azt a két afgán menedékkérőt, akik egy középkorú nőt zaklattak és erőszakoltak meg Svédországban. A nő tagja egy deportálásellenes FB-csoportnak, és kifejezett célja volt bebizonyítani, hogy az idegenellenesség rossz és az afgán bevándorlók nem veszélyesek – írja a svéd Fria Tider.
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A nő 2017. december 26-án találkozott Anwarral és Fardinnal Ljungbyben. Mindkét férfi azt állítja, 1999-ben születtek és Afganisztánból származnak. 

A nő egyedül indult útnak egy szórakozóhelyről, amikor találkozott a két fiatalemberrel és beszédbe elegyedett velük. Később a tárgyaláson azt állította, hogy „tagja egy Facebook-csoportnak, aminek nem tudja felidézni a nevét, de az a lényege, hogy Svédország ne küldje haza azokat, akik idejönnek”.

„Mindig sajnáltam azokat, akiknek háború miatt el kell menekülniük. Mások szerint haza kéne menniük, de én ezzel nem értek egyet” – mondta. Anwar meginvitálta a nőt a szállóra, amit az elfogadott, bár először bizonytalankodott, mert azt ígérte a gyerekeinek, nem ér haza későn. 

„Nem éreztem magam fenyegetve. Soha nem tartottam a külföldiekről” – hangsúlyozta. Amikor hajnali fél 4 körül megérkeztek a szállóra, ott Fardin szobájába mentek. Az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően a nő később elbotlott és nekiesett a falnak, másodpercekkel később pedig Anwar fogdosni kezdte, minden tiltakozás ellenére. Az ágyra kényszerített nőt aztán megerőszakolta, sőt, közben Fardint is ugyanerre biztatta, az azonban megelégedett önmaga kielégítésével. Anwar végül análisan is közösült a nővel, amiről az később azt vallotta, elviselhetetlenül fájdalmas volt.

Amikor a nő végre el tudott szabadulni, felhívta a rendőrséget. Amikor a rendőrök és mentősök kiérkeztek, meg tudta nekik mutatni, melyik szobában történt az erőszak. 

A svéd televízió szerint a szállón éjszakai műszakban dolgozók semmit nem vettek észre az eseményekből.

A Växjö megyei bíróság néhány napja hozott ítéletet az ügyben. Eszerint Anwarnak egy év, három hónapot kell börtönben tölteni és 134 900 svéd korona (körülbelül négymillió forint) bírságot fizetnie a nemi erőszakért, míg Fardint felfüggesztett börtönbüntetésre és 23 990 korona (körülbelül 720 ezer forint) büntetés megfizetésére ítélték.

demokrata.hu