Az afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla határkerítéseinek átalakítására készül a spanyol belügyminisztérium – ezt maga a tárcavezető, Fernando Grande-Marlaksa jelentette be a kormány pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.

Fotó: MTI/EPA/Reduan

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Mint mondta, a legsérülékenyebb szakaszokon, vagyis, ahol gyakoriak a határsértő akciók, lebontják a meglévő kerítést, és a helyére újat, a jelenleginél biztonságosabbat telepítenek.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy ezeken a szakaszokon végleg eltávolítják majd a kerítés tetején futó, pengékkel ellátott drótspirált.

A belügyminiszter többször is hangsúlyozta: a kerítés biztonságosabb lesz, de „véres eszközök nélkül”.

A szocialista politikus hivatkozott egy 2017 júniusi belügyminisztériumi tanulmányra, amelyet még az előző, konzervatív néppárti kormány készített, és amely megállapította, hogy „ezeknek a véres eszközöknek nem volt elrettentő hatásuk”.

A tárcavezető nem tért ki az új kerítésszakaszok biztonsági jellemzőire, de az elmondta, hogy a cserét rövid távon, azaz erre az évre tervezik, párhuzamosan számos technológiai fejlesztéssel. Például új zártláncú kamerarendszert telepítenek a határkerítéseknél, a határátkelőknél pedig arcfelismerő rendszer működik majd.

Fernando Grande-Marlaksa bejelentése szerint mindez egy átfogó, hét évre szóló, 850 millió eurós biztonsági infrastruktúra-fejlesztés keretében valósul meg, amely tartalmazza egyebek mellett idegenrendészeti központok, rendőrkapitányságok, kaszárnyák korszerűsítését is.

Ceutában 8,7 kilométer, Melillában 12 kilométer hosszan védik kerítések a marokkói-spanyol határt. 

A hat méter magas dupla kerítéssor, az őrtornyok, a rengeteg kamera, mozgás- és zajérzékelő ellenére minden évben sokan próbálnak meg, illetve jutnak is át a védelmi vonalon, a pengék miatt gyakran súlyosan megsérülve. 

Az elmúlt évben a két exklávéban összesen 6800 illegális bevándorlót regisztráltak, 16 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Míg Mellilában 958-cal nőtt a számuk, addig Ceutában 21-gyel csökkent – közölte év végi összesítésében a spanyol belügyminisztérium.