Nem törvényszerű a nagykoalíció folytatása Németországban, a szociáldemokraták csakis „nyílt végű”, nem feltétlenül a kormányzati szerepvállalásra irányuló tárgyalásokat hajlandóak folytatni az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és tervárpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU) – mondta hétfőn Berlinben Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke.

Az elnökség ülése után tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az új kormány megalakítása nem sürgős feladat, mert Németországnak „cselekvőképes” ügyvezető kormánya van.

Elmondta, hogy a testület ellenszavazat nélkül elfogadta a csütörtökön kezdődő kongresszusra készített indítványt, miszerint az SPD készen áll megbeszélést folytatni a kormányzati együttműködés lehetőségeiről a CDU/CSU szövetséggel. A „nyílt végű” megbeszélésekre a kongresszusnak kell felhatalmazást adnia.

Az együttműködés lehetőségeinek feltérképezését szolgáló megbeszélések a következő héten kezdődhetnek. Amennyiben arra az eredményre jutnak, hogy az egyeztetést érdemes átalakítani hivatalos koalíciós tárgyalássá, a párt vezetésének meg kell szereznie a kongresszusok közötti időszakok legmagasabb szintű döntéshozó fóruma, az úgynevezett pártgyűlés hozzájárulását a tárgyalás elkezdéséhez.  Amennyiben pedig a hivatalos koalíciós tárgyalás eredménye egy koalíciós szerződés tervezete, egy pártszavazás keretében meg kell szerezni a tagság többségének támogatását a szerződés megkötéséhez.

Martin Schulz hangsúlyozta, hogy az SPD a választási programja és a szociáldemokrata értékek alapján tárgyal a CDU/CSU-val, és csak akkor lehet hajlandó a 2013-ban kezdett nagykoalíció folytatására, ha az új kormány elkötelezi magát mélyreható változtatásokat mellett az országos, az európai uniós (EU-) és a globális szinten.

Az SPD feltételei között szerepel a vállalkozások adóztatásának harmonizációja EU-s szinten, és a minimálbérre vonatkozó szabályok egységes,  EU-s rendszerbe szervezése. A szociáldemokraták a többi között egy – nemzeti szintű – „modern” bevándorlási törvény kidolgozásához, és a menekültek családegyesítési joga körüli viták „humánus” rendezéséhez is ragaszkodnak – mondta az SPD elnöke.

A párt vezetősége a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások után elhatározta, hogy a minden korábbinál gyengébb, 20,5 százalékos választási eredmény miatt a párt ellenzékbe vonul, és ezt az irányvonalat még akkor is egyhangúlag elfogadott elnökségi döntéssel erősítették meg, amikor november 20-án kudarcba fulladt a CDU/CSU, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek egyeztetése a kormányalakításról.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolatának bukása óta fokozatosan elfordulnak a nagykoalíció folytatásának merev elutasításától. Az irányváltás azért lassú és óvatos, mert a tagságban és több irányzatban igen népszerűtlen a nagykoalíció gondolata.

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint majdnem minden második német, a lakosság 48 százaléka arra számít, hogy végül mégis ismét a két legnagyobb politikai erő, a CDU/CSU és az SPD alakít kormányt. Ez lenne a 2005-2009-es, és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

MTI