Megtörtént ez első perindítás péntek este a Donald Trump amerikai elnök által aznap reggel kihirdetett rendkívüli állapot ellen: a Public Citizen nevű nonprofit szervezet három texasi földtulajdonos és egy természetvédelmi terület fenntartója nevében indított pert egy washingtoni szövetségi kerületi bíróságon.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az elnök azért hirdette ki a rendkívüli állapotot, hogy kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget. Trump közölte: számít rá, hogy döntését bírósági úton megtámadják. A kormányzat veszíteni fog, azután a fellebbviteli bíróságon is veszít, de az ügy az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságra kerül majd, és ott a kormányzatnak adnak majd igazat – jósolta.

A Public Citizen közölte: azért perli be az elnököt, mert hamisan hivatkozik rendkívüli állapotra. „Ha Trumpnak sikerül a mostani, akkor senki nem tudja majd megmondani, hogy mire hivatkozva fog bevezetni egy újabb rendkívüli állapotot, milyen jogokat követel majd magának, és az intézkedés ki ellen irányul majd. Nem vagyunk hajlandók eltűrni ezt a rohamos csúszást az autoriter rendszer irányába” – írták.

A nevezett texasi földtulajdonosok arra hivatkoznak, hogy birtokukat tönkre fogja tenni a fal miatti építkezés, a Frontera Audubon Society nevű parkfenntartó pedig arra, hogy az építkezés miatt a ritka madárfajok el fognak tűnni a természetvédelmi területről.

Már pénteken napközben jelezte New York állam ügyésze, hogy jogi úton megtámadja a rendkívüli állapot kihirdetését. „Nem fogjuk eltűrni e hatalmi visszaélést, a rendelkezésünkre álló összes jogi eszközzel ellen fogunk állni” – írta közleményében Letitia James demokrata ügyész. 

Per indítását helyezte kilátásba Gavin Newsom, Kalifornia állam kormányzója is. A demokrata párti politikus közleményben szögezte le, hogy szerinte „Trump elnök gyártja a válságot”, azért, hogy „kiforgassa az alkotmányt”. A kormányzó „országos szerencsétlenségnek” nevezte a rendkívüli állapot kihirdetését és leszögezte: „üzenetünk a Fehér Háznak egyszerű és világos: Kaliforniával a bíróságon találkozhat”.

Az ACLU polgárjogi szervezet is jelezte, hogy pert indít.