Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök EU-bombát robbantott egy angol nyelvű interjúban, amikor azt állította: már tizenkét olyan uniós tagállam van, amely fellázadhat a Merkel-Macron terv ellen – írja a brit Sunday Express.
 


Fotó: MTI, archív

Ha Morawieckinek igaza van, az komoly átrendeződést jelenthet az unión belül, és megtörheti azt a francia-német hatalmat, amely akár az uniós állampolgárok többsége ellenkezésének dacára is megvalósítaná a központosított Európa tervét.

A lengyel államfő szerint Angela Merkel kancellár ereje a német választások óta megtört. Kérdésre elmondta: “Ma hallottam, hogy nyolc észak-európai állam… nem visegrádi országok, hanem például a dánok és a hollandok, már ellenzik a francia-német dominanciát [az EU-n belül]”. A megjegyzése arra a jelentésre vonatkozott, amelyben nyolc észak-európai állam (Dánia, Észtország, Finnország, Írország, Lettország, Litvánia, Hollandia és Svédország) Merkel és Macron ambíciózus tervei ellen emelte fel a hangját. Szerintük az integrációs törekvéseket azokra a területekre kéne koncentrálni, ahol már közel a megegyezés megszületése. Mindezt azután közölték, hogy kiderült: megalakul Németországban a nagykoalíció, amely azt várja Merkeltől, hogy folytassa az egyeztetéseket a francia elnökkel a 19 országból álló eurozóna megreformálásáról.

Mateusz Morawiecki úgy véle, ez a nyolc tagállam most már ugyanolyan skepticizmussal szemléli a brüsszeli törekvéseket, mint a V4-ek (Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia).

A Sunday Express cikke emlékeztet, hogy az “Északi Fény” csoport – amelynek tagjai az észak-európai tagországok, illetve Írország és Hollandia – korábban gyakran az Egyesült Királyság mellett álltak ki a francia-német uniós dominancia ellenében. 

(demokrata.hu)