Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A romániai magyar közösség elleni újabb támadásként értékeli az RMDSZ azt, hogy a jobbközép ellenzéki pártok ötven törvényhozója alkotmányossági óvást emelt a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó, a képviselőház hétfői ülésén megszavazott közigazgatási törvénykönyv ellen.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az RMDSZ csütörtöki hírlevele Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőt, a kódexet kidolgozó parlamenti különbizottság RMDSZ-es tagját idézte, aki úgy értékelte: az ellenzék demokratikus eszközök híján most is a „magyar kártyát” előrántva próbál politikai tőkét kovácsolni, ahogy tette a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében is.

„Meggyőződésünk, hogy Románia előmenetelét nem a kisebbségek jogainak bővítése gátolja, hanem pont az ellenzék effajta megnyilvánulása, amely megpróbálja elterelni a figyelmet az ország valós problémáiról” – hangoztatta Cseke Attila.

Rámutatott: az alkotmánybírósági megkeresés 20 oldalából 4 oldal kifejezetten kisebbségellenes, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) pedig a szakbizottsági vita során is magyarellenes hozzáállást tanúsított. Megállapította: az ellenzék nem az RMDSZ-t, hanem a magyar közösséget támadja, amikor a Románia által nemzetközi egyezményekben ratifikált és a közigazgatási kódexbe átültetett kötelezettségvállalásainak alkotmányosságát kérdőjelezi meg.

Olyan törvénycikkekről van szó, amelyek lehetővé tennék, hogy magyarok anyanyelvükön fordulhassanak a prefektusi (kormánybiztosi) hivatalokhoz, a közszállítási, vagy közműszolgáltatókhoz, ahol számarányuk eléri a húsz százalékot – részletezte. Úgy vélekedett: sok mindenért jogosan lehet bírálni a bukaresti kormányt, de az általa elfogadott közigazgatási kódex egy önkormányzat- és kisebbségbarát törvénykönyv.

„Az ellenzék nem érti, hogy a magyar közösség igényei és elvárásai nem vesznek el semmit a többség jogaitól, még akkor sem, ha használjuk szimbólumainkat, vagy éppen magyar nyelvű formanyomtatványokat töltünk ki” – idézte a hírlevél a frakcióvezetőt, aki szerint egyértelmű, hogy ez az ellenzék, bár magyar szavazatokra pályázik a választásokon, nem kezeli egyenrangú polgárokként a magyar közösség tagjait.