TOM LUONGO

E címmel olvasható az amerikai oldalon az a cikk, amely Orbán és Soros viszonyát taglalja. Ennek második mondata így hangzik: „Orbán, akár Vlagyimir Putyin orosz elnök, felvette a kesztyűt, hogy megvédje a kelet-európai értékeket Soros ellen, ahogyan Putyin tette az orosz érdekek védelmében”.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„És éppen ez az, ami miatt a nyugati média mindkettőt neo-hitlerista diktátorként feketíti be”, olvasható a harmadik mondatban. A cikkíró hozzáteszi, természetesen ez nonszensz, de ez az a pálya, amelyen a játékosoknak játszaniuk kell. 

Tom Luongo, a cikk szerzője ezután ismerteti a Magyarországon Soros ügyében folyó, választások előtti felvilágosító kampányt és azt, hogy Soros visszalőtt, de úgy, írja Luongo, hogy az a magyar miniszterelnöknek tett jót.
 
Majd rögtön ezután említi: az amerikai külügyminisztérium 700 ezer dollárt költ az Orbán-kormány elleni médiaharcra. 

De ez nem igazán érdekes. Sokkal inkább az, írja Luongo, hogy David Kolstelancik budapesti amerikai ügyvivő nyíltan a magyar kormányfő ellen harcol akkor, amikor ez pontosan az ellenkezője annak, mint amilyen nyilatkozatokat tett egymásról Trump elnök és Orbán Viktor. 

„Nem titok, hogy a budapesti amerikai nagykövetség tele van az Obama-kormány idején felvett maradékokkal, akik továbbra is ott dolgoznak, mert a kongresszus se Trump, se Tillerson külügyminiszter térségbeli kinevezettjeit nem hagyja jóvá”.

Vagyis nyilvánvaló, hogy Soros kétségbeesett akciójáról van szó annak érdekében, hogy aktiválja külügyi kegyeltjeit. Ami Trump azon nem titkolt politikájának nyílt és arcátlan megtorpedózása, hogy az Egyesült Államok már nem fog rezsimváltásokban részt venni. 

És a képmutatás netovábbja is, hiszen Washington hisztérikusan reagál arra, hogy Oroszország állítólag beavatkozott a tavalyi elnöki kampányba, miközben az amerikai kormány most a magyarországiba avatkozik be teljesen nyíltan.

A cikk ezután ismerteti, hogy Sorosnak mennyi embere van az Európai Parlamentben, amint arról az elhíresült, kiszivárgott „Kumquat” lista tanúskodik. Majd leírja azt is, hogy az izraeli miniszterelnök miként szégyenítette meg budapesti nagykövetét, aki megpróbálta a magyarországi Soros-ellenes kampányt antiszemitának nevezni. 

A szerző szerint jóval több pénz kellene 700 ezer dollárnál ahhoz, hogy komolyabban befolyásolni tudják Orbán Viktor újraválasztási kampányát. Ám Kelet-Európa-szerte hasonló dolgok történnek, legutóbb a csehországi választásokkal. 

A Soros-félék utálják az etnocentrizmus minden formáját, a közös kultúrát szét akarják verni. Az egész „haladó/marxista gondolkodási séma” abból áll, hogy nemzedékek közé falakat építsenek és csoportokat szakítsanak el egymástól azok gyengítése érdekében. 

Lovas István