Magyar állampolgár lett az amerikai Andrew Brunson tiszteletes – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a washingtoni magyar nagykövetség. 

Képernyőfotó: youtube.com (The White House)

Képernyőfotó: youtube.com (illusztráció)

A tiszteletes, akinek nevét akkor ismerte meg a világ, amikor 2016 őszén Törökországban letartóztatták, ünnepélyes keretek között tette le az állampolgársági esküt a washingtoni magyar nagykövetségen. 

Az észak-karolinai presbiteriánus lelkész feleségének a dédapja volt magyar: Csopják Attila pénzügyminisztériumi tisztviselőként dolgozott, és a magyarországi baptista egyház első elöljárója volt 1906 és 1908 között. 

Andrew Brunson többször járt már Magyarországon, és gyermekei is magukénak vallják a magyar örökséget. 

A lelkipásztor évtizedeken keresztül a törökországi Izmirben élt, ahol kis protestáns templomot is létrehozott. 2016 októberében, a Recep Tayyip Erdogan elnök elleni törökországi puccskísérletet követően tartóztatták le. Azzal vádolták meg, hogy az Egyesült Államok javára kémkedett, és segítette a puccskísérlet hátterében sejtett, amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen prédikátor mozgalmát. 

2017-ben a török államfő azt javasolta, hogy szabadon bocsátja a tiszteletest, ha Washington kiadja Ankarának a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülent. Az amerikai kormány ezt visszautasította, és Donald Trump az amerikai-török viszony egyik sarkalatos kérdésévé tette a lelkipásztor szabadon bocsátását. Washington Törökország elleni szankciókkal elérte, hogy 2018 októberében szabadon engedték Andrew Brunsont. 

A tiszteletest és feleségét akkor Donald Trump elnök is fogadta a Fehér Házban.