Népszavazást tervez Emmanuel Macron francia államfő a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tiltakozó sárgamellényesek követeléseiről – értesült a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap. A referendumot a májusi európai parlamenti választásokkal együtt tartanák.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

A lap a köztársasági elnök környezetére hivatkozva azt írta, hogy Macron a népszavazást tartja az egyetlen megoldásnak a sárgamellényes mozgalom okozta válság megoldására. 

„A végső megoldás a referendum, és nekifutunk. A nagy nemzeti vitával az elnök bebizonyította, hogy megvan a személyes tartaléka beindítani a gépezetet” – írta a lap meg nem nevezett elnöki forrásokra hivatkozva. 

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők 2018. november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén jogosnak nevezve a társadalmi elégedetlenséget, több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása. A kormány álláspontja szerint már csak egy radikalizálódott kisebbség folytatja a megmozdulásokat, amelyeken egyebek mellett a vagyonadó visszavezetését és az állampolgári kezdeményezésű népszavazás intézményének bevezetését is követelik. 

A köztársasági elnök kezdeményezésére az országot érintő legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdésekről január 15-én vitasorozat kezdődött országszerte 2 ezer helyen, amelyben Macron személyesen is részt vesz. Eddig három alkalommal több mint hat órán át válaszolt polgármesterek, állampolgárok és sárgamellényesek kérdéseire, aminek következtében lassú emelkedésnek indult a tetszési mutatója. 

A sárgamellényesek egy része azonban a vita ellenére is folytatja a tiltakozásokat: szombaton mintegy 60 ezren tiltakoztak országszerte a rendőri erőszak, elsősorban a gumilövedékek rendszeres használata ellen a tüntetéseken.

A JDD úgy tudja, hogy a választások lebonyolításáért felelős belügyminisztériumban a múlt héten felvették a kapcsolatot a nyomdákkal annak érdekében, hogy a május 26-ra tervezett EP-választásokkal egyidőben a népszavazást is meg lehessen tartani „amennyiben az államfő is megerősíti a menetrendet”. A végső döntést Emmanuel Macron egy héten belül hozza meg – írta a lap. 

A népszavazásra bocsátandó kérdéseket azonban még nem határozta meg az elnöki hivatal, azokat a nagy nemzeti vitáról március második hetében elkészülő konklúziók alapján fogalmaznák meg, elsősorban az intézményi reformokról: a képviselők számának csökkentéséről, a mandátumhalmozás megszüntetéséről, a kötelező szavazásról, a részvételi demokráciáról. A vagyonadó kérdését azonban Macron nem kívánja a lap szerint népszavazásra bocsátani. 

Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke vasárnap az Europe1 kereskedelmi rádió és a Cnews hírtelevízió közös műsorában arra figyelmeztetett, hogy a népszavazás nem korlátozódhat az intézményi kérdésekre. 

„Ügyelni kell arra, hogy a nagy nemzeti vita ne egeret szüljön, és hogy a vita kimenetele ne korlátozódjon olyan témákra, amelyek nagyon távol állnak a franciák gondjaitól” – fogalmazott Wauquiez, aki szerint arra is figyelni kell, hogy „ne szülessen döntés mindenről” még a vita vége előtt. A jobboldali politikus úgy látja, hogy az arányos szavazási rendszer bevezetése vagy a képviselők számának csökkentése nem „elsőszámú követelése” a franciáknak.  

A JDD pedig arra emlékeztetett, hogy a népszavazás kétélű fegyver, mert „a szavazók arról híresek, hogy nem a feltett kérdésre válaszolnak, hanem annak, aki felteszi azokat, mégpedig megbüntetve őt”.