Az uniós politikai tér újrarajzolására törekszik Emmanuel Macron francia elnök, aki egy új, centrista mozgalmat akar létrehozni az Európai Parlamentben (EP) – mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Ha ez nem sikerülne, akkor az elnök a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) együttműködve akarna politikai térhez jutni, a leendő egyesülésről már pártszövetség vezetője, Guy Verhofstadt is nyilatkozott – fűzte hozzá.

Elmondta: Macron egy új törésvonalban gondolkodik az Európai parlamenten belül, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt és Matteo Salvinit, a Liga olasz kormánypárt vezetőjét, belügyminisztert nevezte meg ellenfeleként.

Macron tudja, hogy az európai néppártok feldarabolásával Franciaország mellé tudja állítani a baloldal felé húzó pártokat, ezért „a viták kiélezése céljából” minden, a néppártot érintő ügyben felszólalt az elmúlt másfél hétben – tette hozzá.