A magát liberális-konzervatív havi magazinként, illetőleg internetes hír- és véleményportálként azonosító Tichys Einblick igen kemény cikket jelentetett meg Sorosról, a fentebb idézett címmel. 
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Annak összefoglalója: „Az a tény, hogy egy milliárdosnak van képe megpróbálni meghatározni az angolok, walesiek, skótok és írek sorsát, kitűnően mutatja a nyugati demokráciákban a politikai szokások hanyatlását.”

A szerző cikke első mondatában leszögezi, ő abból indul ki, hogy George Soros semmit nem tesz, ami ne lenne jó számára üzleti szempontból. Emberbarátként történő önbeállítása és az azzal kapcsolatos adakozásai valójában befektetések, amelyek teljes mértékben hasonlatosak részvények eladásához. 

Soros most egy olyan kampány megindítását hirdette meg, amelynek a célja az, hogy Nagy-Britanniában egy éven belül népszavazást írjanak ki a Brexit megakadályozására.  

Kampányának elnevezése: Best for Britain, azaz a „Legjobb Britanniának”.  

„Mivel Soros akarja ezt a kampányt, abból indulok ki, hogy Nagy-Britannia [EU-ban] maradása George Soros gazdasági érdekében áll”. 

Az igazság egyszerű: Soros pénzügyi fogadásainak túl nagy részét tette az euróba, és az euró gyengülését erősen megérezné pénztárcája. Soros számára a következő kellemetlen esemény az lenne, ha az euróövezet összezsugorodna. Ami pedig végzetes lenne számára, az magának az eurózónának a megszűnése. 

Kedden Párizsban tartott beszédében közölte, hogy kampánya számára már milliókat szedett össze, és a Best for Britain kiáltványt június 8-án teszi nyilvánossá. 

Azt is elmondta, hogy rendkívül veszélyes a pénzügyi piacokon jelenleg uralkodó zűrzavar, miközben Olaszországban egyre mélyül a politikai válság. 

Hozzátette: az EU nem találja útját a 2008-as banki összeomlás óta, és radikális átalakulásra van szüksége a túlélés érdekében. 

Ugyanakkor hangsúlyozta: meggyőződése, hogy most van az ideális időpont az Európai Unió megreformálására és annak előkészítésére, hogy az Egyesült Királyság az EU-ban maradjon. 

Ennél hatásosabban – írja a szerző – nehéz bemutatni az EU feladatát a globális pénz ügynökeként. 

Ugyanakkor az egy másik történet, hogy miként képes a nyugati baloldal Sorost a sajátjaihoz tartozónak tekinteni, miközben a milliárdos használja őket és nem fordítva.

Forrás: Tichys Einblick