Oroszország „nem bűnös” Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerzőtiszt és a lánya Angliában történt megmérgezésében, és nem fog válaszolni a brit ultimátumra, amíg Nagy Britannia nem teljesíti a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezményben vállalt kötelezettségeit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

„Mielőtt a brit kormány részéről 24 órán belüli jelentéstételre felszólító ultimátumot intéznének, jobb lenne betartaniuk nemzetközi jogi kötelezettségeiket, ebben az esetben a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezményt” – hangoztatta.
    
Lavrov közölte, hogy Nagy-Britannia nem lépett kapcsolatba Oroszországgal a méreg ügyében, holott a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezmény értelmében köteles lett volna haladéktalanul ahhoz az országhoz fordulni, amelyet egy ilyen szer alkalmazásával gyanúsít. Hangsúlyozta, hogy az érintett országnak joga van az anyaghoz való hozzáféréshez, hogy azt maga is elemezze.
    
A miniszter szerint London megtagadta Moszkvától a méreganyaghoz való hozzáférést, amit az orosz kormány az után kérelmezett, hogy brit vezetők kijelentették: a mérget Oroszországban állították elő. Közölte, hogy Moszkva válaszolni fog London megkeresésére, ha azt a vegyi fegyverek betiltásáról szóló egyezmény által előírt eljárás szerint intézik hozzá. Elmondta, hogy a nemzetközi jogszabály értelmében Oroszország 10 napon belül lenne köteles válaszolni.
    
Az orosz diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy az orosz vezetésnek semmi köze sincs a megmérgezett volt kettős ügynökhöz és lányához. Elmondta ugyanakkor, hogy Julija Szkripal orosz állampolgár.
    
Az orosz külügyminisztérium kedden bekérette Laurie Bristow moszkvai brit nagykövetet. Hétfőn Alekszandr Jakovenko orosz nagykövetet kérették be a londoni Foreign Office-ba. Az orosz főügyészség kedden jelezte, hogy kész lenne együttműködni a brit társintézménnyel a Szkripal-ügyben.
    
Boris Johnson brit külügyminiszter kedd estig kért választ Moszkvától arra a brit állításra, amely szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország áll Szkripal és lánya angliai megmérgezése mögött. Theresa May miniszterelnök kijelentette: London szerdán tekinti át részleteiben az orosz kormány válaszát, de ha az nem lesz hiteles, akkor a brit kormány azt a következtetést fogja levonni, hogy az orosz állam törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen.

(MTI)