Fotó: mti, archív

Az Európai Parlament (EP) határozatában rögzített betelepítési kvóták ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel, a társadalom többségének álláspontjával, és abba a „Soros-tervbe” illeszkednek, amely bevándorlók befogadását akarja Magyarországra kényszeríteni – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az Országgyűlés kedden szavazott a „Soros-terv” végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozatról.

A határozat azért szükséges, mert „mi a szerződések barátai vagyunk, az európai jog talaján állunk”, márpedig a lisszaboni szerződés a nemzeti parlamentek kiemelt szerepét rögzíti az európai uniós döntéshozatalban – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Arról is beszámolt, hogy az Európai Tanácsnak a hét második felében esedékes ülésén szintén napirenden lesz a migráció, és a készülő előterjesztés szerint az EU-s állam- és kormányfőknek jövő júniusig kellene dűlőre jutniuk az ügyben.

„Azt látjuk, hogy az EP a határozatával egyértelműen a korlátlan bevándorlást (…) támogató intézménnyé vált” – mondta, kiemelve: a magyar Országgyűlésnek mindent meg kell tennie ez ellen.

Azzal kapcsolatban, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a kötelező kvóták terve megosztó és nem hatékony, Gulyás Gergely úgy reagált: örülnek, hogy Donald Tusk személyében Magyarországnak fontos szövetségese van, de a tanács elnöke pillanatnyilag sajnos kisebbségi véleményt képvisel.

A Fidesz frakcióvezetője beszélt a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményről is, közölve: minden erőszakot, különösen a nőkkel szembenit, határozottan elítélnek, ezt az álláspontot pedig a szigorított büntető törvénykönyv is egyértelművé teszi.

Az isztambuli egyezményből minden olyan passzust készek a magyar jog részévé tenni, amely a nőkkel szembeni erőszak megakadályozását szolgálja, sőt a dokumentum tartalmának kétharmada már ma is része a magyar jogrendnek – mondta. Jelezte ugyanakkor: az egyezmény azt is rögzíti, hogy nem biológiai nemek, hanem társadalmi nemek vannak, márpedig a Fidesz értékvilága ezzel kibékíthetetlenül szemben áll.

Gulyás Gergely tudatta továbbá, hogy a kormány várhatóan szerdai ülésén dönt a Czeglédy-ügyben károsultak kártérítésének formájáról, és remélhetőleg néhány hónapon belül minden érintett hozzájuthat a pénzéhez.

A parlament statisztikai adatairól beszámolva kifejtette: idén 208 törvényt és 24 határozatot fogadott el az Országgyűlés. Ennek mintegy 30 százaléka nemzetközi szerződés. Az érdemi magyar jogalkotás részeként elfogadott előterjesztések mintegy háromnegyede törvénymódosítás, egynegyede új törvény volt – ismertette.

Hozzátette: a javaslatok 80 százalékát a kormány kezdeményezte, 15 százalékát képviselők, a fennmaradó részt pedig bizottságok.

A frakcióvezető azt is elmondta, hogy a parlament 18 ülésen 68 ülésnapot tartott mintegy 500 órában. A plenáris üléseken 219 interpelláció, 301 szóbeli kérdés és 279 azonnali kérdés hangzott el, továbbá tartottak 9 politikai vitanapot.

A letelepedési kötvényeket érintő kérdésre azt felelte, vitatja azt a számot, hogy ezzel a programmal 20 ezren érkeztek az országba, ő ennél lényegesen kevesebbről tud. Hozzátette azt is, hogy az ilyen kötvényt vásárlók háromszoros nemzetbiztonsági szűrőn estek át.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Jobbikot érintő vizsgálatáról – amely miatt a párt tüntetést tart – Gulyás Gergely kérdésre azt mondta: ha a Jobbiknak vitája van az ÁSZ egyelőre jogkövetkezménnyel nem járó döntésével, akkor azt tegyék meg, az ÁSZ-döntésre ugyanis 15 napon belül reagálhatnak írásban. „Ezek után eljönni a Fidesz-székházhoz tüntetni, szerintem teljes félreértése a történéseknek, és a demokrácia bizonyítéka, hogy ettől még ezt meg lehet tenni” – fogalmazott. Megjegyezte azt is: „az ÁSZ – ha valaki ismeri a működését – az nem az ügyészség, tehát ott a számvevői függetlenség gyakorlatilag korlátlan”.

Azzal kapcsolatban, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselő egy olyan fotót tett közzé a Facebookon, amelyen egy megpörzsölt disznó látható „Ő VOLT A SOROS!!!” felirattal, a frakcióvezető kifejtette: Pócs János egyértelművé tette, hogy a kép feltöltésékor semmilyen bántó szándék nem vezette. „Az a kampány, amely képviselőtársam ellen indult, az szándékosan félremagyarázza a kép tartalmát, és olyan jelentéstartalmat igyekszik rámagyarázni, amelyet a képviselő soha nem tulajdonított neki. A Soros-kampánynak a része nem a kitett kép, hanem az arra adott válaszok” – mondta Gulyás Gergely, nemmel válaszolva arra a kérdésre, hogy lesz-e valamilyen következménye az esetnek.

Arra a felvetésre, hogy Budaörs csatlakozni akar az European Coalition of Cities Against Racism (ECCAR) nevű szervezethez, a politikus azt mondta: óvná a várost attól, hogy ilyen döntést hozzon, ugyanis egy migránsokat, bevándorlást támogató szervezetről van szó.

Azzal kapcsolatban, hogy csúszik az italautomaták bekötése az online adórendszerbe, a frakcióvezető megerősítette a késedelmet, jelezve, hogy az új határidő jövő július 1.

(MTI)