Fotó: shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock illusztráció

A kvóta akkor is kvóta marad, ha átnevezve a menedékkérők elosztási arányának számítási mechanizmusaként emlegetik – hangsúlyozta Frank Engel luxemburgi EP-képviselő interjújára reagálva az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a Nézőpont Intézet vezető ügyvezetője.

Fodor Csaba arra emlékeztetett: a magyar-osztrák határon emelt kerítés tényén sem változtatott, hogy azt Ausztria korábbi kancellárja úgy emlegette, mint kaput oldalszárnyakkal.

Hangsúlyozta, soha sehol nem született arról megállapodás, hogy a – szerinte az Európai Unió alapszerződéseivel ellentétes – kvótarendszer közösségi politika, azt „most akarják ráerőltetni a tagállamokra”, amelyek közül számosan még a korábban előírt számú migránst sem fogadták be.

Fodor Csaba elitista mentalitásnak nevezte a nemzeti konzultáció bírálatát, mondván, térségünkben a demokráciához tartozik, hogy kikérik az emebrek véleményét ilyen fajsúlyos kérdésben.

(MTI)