Spanyolországban kormányalakítási patthelyzet alakulhat ki az április 28-i előrehozott parlamenti választások után – derült ki a voksolás kiírását követően megjelent első közvélemény-kutatásból, amelyet a La Vanguardia című napilap közölt vasárnap.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A GAD3 tekintélyes spanyol kutatóintézet felmérése szerint egy párt sem szerezne önálló kormányzóképes többséget, ráadásul a most elképzelhetőnek tartott esetleges koalíciós együttműködések sem lennének elegendőek a kormányalakításhoz.

A felmérés alapján a választásokat a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerné a szavazatok 28,2 százalékával, amely 119 mandátumot jelentene számára.

Ez jelentős javulás lenne legutóbbi, a 2016. júniusi választási szerepléséhez képest, amikor 22,4 százalékos támogatottsággal 84 képviselői mandátumot szerzett.

Második helyen végezne a konzervatív Néppárt (PP) 23,6 százalékkal és 97 mandátummal. 2016-ban 33 százalékkal nyerték meg a parlamenti választásokat, 137 képviselői helyet szereztek.

A GAD3 szerint harmadikként kerülne be a törvényhozásba a barcelonai alapítású Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, történetének legjobb választási eredményével: 17,1 százalékos szavazati aránnyal 60 mandátumot kapna. Eddig 32 képviselői hellyel rendelkeztek, amit a voksok 13,1 százalékának köszönhettek legutóbb.

Az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülésre a megkérdezettek 12,4 százaléka szavazna, ez 32 mandátumot érne, szemben a 2016-os választásokon szerzett 21,1 százalékkal és 71 mandátummal.

Most először bekerülne a spanyol parlamentbe a VOX nevű radikális jobboldali párt is, amely 8,8 százaléknyi szavazattal 16 képviselőt delegálhatna. Három éve a szavazók 0,2 százaléka támogatta a pártot.

A spanyol parlament 350 fős alsóházában 176 mandátum jelenti a kormányzóképes többséget. A PSOE és az Unidos Podemos esetleges kormányzati együttműködése ezt nem tudná biztosítani, mivel mandátumaik száma összesen 151 lenne. Ahogy nem lenne elegendő egy feltételezett, az andalúzhoz hasonló jobboldali összefogás sem, mert a PP, a Ciudadanos és a VOX pártok együttesen 173 képviselői szavazatot tudnának biztosítani a kormányalakításhoz.

A GAD3 számai alapján stabil kormányt csak a PSOE és a Ciudadanos tudna alakítani, együttesen 179 mandátummal. Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke pénteken még kizárta az együttműködést a Pedro Sánchez vezette szocialista párttal.

A kutatás szerint tíz párt kerülne be a spanyol törvényhozásba tavasszal. A már említettek mellett két katalán függetlenségi párt, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) és a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), előbbi 9, utóbbi 8 képviselővel. Továbbá a Baszk Nacionalista Párt 6 politikusa, a baszk EH Bildu baloldali nacionalista párt 2 képviselője és a Kanári-szigeteki Koalíció (CC) 1 delegáltja. Mindannyian eddig is tagjai voltak a parlamentnek.

Pedro Sánchez szocialista kormányfő pénteken jelentette be előrehozott választások kiírását, miután a spanyol parlament szerdán leszavazta a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz éve nem volt példa Spanyolországban. A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget.

A PSOE tavaly június elsején, bizalmi szavazással váltotta le a konzervatív néppárti kormányt egy korrupciós botrány miatt. Indítványát akkor a parlament baloldali pártjai mellett a baszk és katalán nacionalista pártok is támogatták.

A katalán függetlenségi pártok azonban a 2019-es költségvetési tervezet megszavazását ahhoz kötötték, hogy a kormány egyezzen bele egy olyan katalán önrendelkezési népszavazás megrendezésébe, amelyet Madrid is elismer.

„A kormány nem akarta elfogadni az elfogadhatatlant a költségvetési támogatásért cserébe” – fogalmazott María Jesús Montero pénzügyminiszter az előterjesztés parlamenti vitája során, miután zátonyra futottak a hónapokig tartó tárgyalások a katalán nacionalistákkal.

Spanyolországban három és fél éven belül harmadszor rendeznek parlamenti választásokat; 2015 decemberében a Néppárt kis arányú választási győzelme miatt nem tudott kormányt alakítani. A 2016 júniusában megismételt szavazáson ugyan ismét nem szerzett önálló kormányzáshoz elegendő többséget, de a liberálisok támogatása és a szocialisták tartózkodása mellett október végén megalakulhatott a második, Mariano Rajoy vezette kormány.

Az idei előrehozott parlamenti választásokat követően, május 26-án helyhatósági és európai parlamenti választásokat is tartanak Spanyolországban.