A legfrissebb felmérés szerint a konzervatív képviseletű brit választókörzetek több mint 90 százalékában – köztük az új referendum gondolatát mereven elutasító Theresa May miniszterelnök választókörzetében is – már többségben vannak azok, akik szerint újabb népszavazást kell kiírni a brit EU-tagságról. Csütörtökön, a felmérés eredményének ismertetésével egy időben a kormányzó Konzervatív Párt több alsóházi képviselője és tagja kampányt indított az újabb referendumért.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A FocalData piackutató cég és a legnagyobb brit közvélemény-kutató, a YouGov együttműködésével a Best for Britain népszavazáspárti kampánycsoport számára elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy azon 317 nagy-britanniai választókörzetből, amelyeket konzervatív párti törvényhozók képviselnek az alsóházban, 290-ben vannak többségben azok, akik szerint a parlamenti patthelyzetet újabb EU-népszavazással kell feloldani.

A kutatás szerint 166 körzetben meghaladja az 55 százalékot, 44-ben a 60 százalékot az új referendum pártolóinak aránya.