Több ízben dulakodás alakult ki pénteken Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség között, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember, köztük három csendőr orvosi ellátásra szorult.

Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

A nagy erőkkel jelen lévő csendőrség már a délután folyamán könnygázt vetett be, amikor az akkor még kisebb számban (néhány százan) jelen lévő tüntetők megpróbálták elfoglalni a kormány székháza előtti úttestet. A csendőrség rohamosztagai kétsoros kordont vontak az épület elé, és több tucatnyi alkalommal összecsaptak a tüntetők egy erőszakosabb csoportjával, könnygázzal fékezték meg a feléjük vizes palackokat, és köveket dobáló rendbontókat, olykor pedig vízágyút is bevetettek ellenük.

Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg. Az Agerpres hírügynökség a bukaresti tüntetés résztvevőinek számát 60 ezerre, néhány ellenzéki médiumok pedig több mint százezerre becsülte.

A Vicotira-téren pénteken órákon keresztül menetrendszerűen ismétlődtek az összecsapások a rendbontók és a karhatalom között. A csendőrség közlése szerint a tömegben erőszakosságukról ismert focihuligánok vegyültek el. Erre hivatkozva a rendfenntartók arra intették a békés tüntetőket, főleg a nőket, hogy távolodjanak el a rendbontóktól és azt kérték, hogy ne hozzanak gyermekeket a demonstrációra.

A szabadságukra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások közösségi portálokon szerveződött megmozdulásához a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig számos romániai és nyugat-európai nagyvárosban rendeztek szimpátiatüntetéseket, amelyeken további tízezrek vettek részt.

Az Agerpres hírügynökség szerint Nagyszebenben 8 ezren, Kolozsváron tízezren, Jászvásáron 9 ezren, Temesváron és Brassóban 3-3 ezren követelték Viorica Dancila kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását, és a büntetett előéletűek eltávolítását a hatalomból és előrehozott választások megrendezését.

A román diaszpóra tüntetése Bukarestben pénteken késő este sem ért véget, bár a résztvevők száma csökkent valamelyest, a jelek szerint sokan egész éjszaka a kormány székháza előtt akarnak maradni.

FRISS:
Erőszakba torkollott a román diaszpóra bukaresti kormányellenes demonstrációja: a román csndőrség rohamosztagai péntek éjszaka kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről, miután a békés tüntetők közé vegyült rendbontók órákon keresztül rendszeresen dulakodást provokáltak a rendfenntartókkal.

Az erőszakos tömegoszlatásról szóló parancsot azt követően adták ki, hogy a tüntetők és karhatalom közti összetűzések során a rendbontók körbevettek és ütlegelni kezdtek két csendőrt, akiket – a hírtelelevíziók élő közvetítésének tanúsága szerint – az erőszakot elutasító többi tüntető testével védve mentett meg a lincseléstől.

A csendőrség rohamosztagai könnygázgránátokkal és vízágyúkkal mintegy fél óra alatt kiszorították a tüntetőket a Victoria-térről. Az arcukat elfedő rendbontók azonban a környező utcákban folytatták a csatározást a karhatalommal, köveket dobáltak, és betörtek a környező üzletekbe, ahol egyes média-értesülések szerint két fegyvert is „zsákmányoltak” az ellenük ivezényelt rendőröktől.

Az erőszakot Klaus Iohannis államfő Facebook-bejegyzésben ítélte el.

„Egy igazi demokráciában mindenkinek joga van tüntetni, de az erőszak – politikai nézetektől függetlenül – elfogadhatatlan. Határozottan elítélem a csendőrség brutális, a Victoria-téren tüntetők többségének viselkedéséhez képest teljesen aránytalan közbelépését” – írta a bukaresti szociálliberális kormánnyal szemben álló jobboldali államfő, aki szerint a belügyminiszternek haladéktalanul magyarázatot kell adnia a történtekért.