Kiállt a magyar kormány mellett az Európai Parlament „büntető döntésével” szemben Andy Harris és tizenegy további amerikai republikánus kongresszusi képviselő.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Harris csütörtökön feltette a Twitter-profiljára azt a levelet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek írt a képviselők aláírásával. 

Azzal vezeti fel a levelet, hogy az EP nemrég megbüntette Magyarországot, amiért mint szuverén ország él a jogaival és erősíteni igyekszik nemzeti öntudatát, ezért ők ismét kifejezésre juttatják, hogy támogatják a miniszterelnököt és demokratikusan megválasztott kormányát.

„2018. áprilisi választási győzelmük egyértelműen igazolja, hogy a magyar nép erős felhatalmazást adott önöknek az ország határainak megvédésére és a küzdelemre az illegális migráció ellen, amely veszélybe sodorja a nemzeti szuverenitást és az alapvető európai értékeket: a zsidó-keresztény hagyományokra épülő civilizációt, a szabad piacgazdaságot és a szuverenitást értéknek tartó erős nemzeteket. Csakis a magyar népnek szabad döntenie arról, hogy az önök kormánya milyen politikát folytasson!” – írta Harris a levélben.

Hálásak azért is – mint írta -, hogy Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben az antiszemitizmus és az ellen, hogy – a levélírók fogalmazása szerint – „Brüsszel támogatja az Izrael-ellenes nézeteket”. Harris dicséri a kormányfő arra tett erőfeszítéseit – és ezekben is melléállnak -, hogy az Európai Unió berkeiben és más nemzetközi fórumokon támogassák és védjék Izraelt mint az Egyesült Államok és Magyarország közös szövetségesét.

Harris hitet tesz az Egyesült Államok és Magyarország közötti erős szövetség további erősítése mellett, tekintve, hogy a két ország sok kérdésben azonos állásponton van. Az összekötő kapcsok között említi az erős gazdasági szálakat, az együttműködést a nemzetközi és iszlamista terrorizmus elleni küzdelemben, az üldözött keresztények közös támogatását, valamint a közös hitet az erős határbiztonság és honvédelem fontosságában.

Az EP az úgynevezett Sargentini-jelentés elfogadásával szeptember 12-én kezdeményezte a jogállamisági eljárás megindítását Magyarország ellen.