Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Szabadon távozhatott a bíróságról az a transznemű nő, akit azzal vádolnak, hogy szexuálisan zaklatott egy 10 éves lányt egy skóciai szupermarket mosdójában – írja a Breitbart.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A támadó, Katie Dolatowski, megvárta, amíg a fiatal lány kijön a kirkcaldy-i áruház WC-fülkéjéből, majd megragadta az arcát és visszaerőszakolta a fülkébe. A jelentés szerint Dolatowski ráparancsolt a kislányra, hogy vegye le a nadrágját és megfenyegette, hogy a mosdó előtt álló férfi megöli az anyját. A kislány azonban nem hagyta magát: arcon, gyomron és ágyékon vágta a pedofilt, majd kimenekült az apjához és a testvéreihez.

Dolatowski egy hónappal korábban egy 12 éves lányt próbált meg lefotózni a WC-fülkében egy másik szupermarketben. A bíró, James Williamson azonban úgy döntött, hogy nem küldi börtönbe a szexuális zaklatót – helyette megfigyelteti és szigorú közmunkára ítéli.

A lány édesanyja érthető módon zaklatott volt, és azt mondta: nagyon csalódott a bíróságban, és egyáltalán nem biztos abban, hogy Dolatowski nem próbálkozik meg más kislányoknál is.

„A mosdók körül járkált. Szándékosan azért ment oda, hogy rátámadjon egy gyerekre” – tette hozzá a nő.

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy nem történt rosszabb. Csak a lányom reakciója állította meg. Lehetett volna a mosdóban egy öt éves gyerek is, aki nem tud még harcolni.

Az eredetileg férfinak született támadó Katie Dolatowski egyébként még csak 18 éves, állítólag állami gondozásban nőtt fel és több mentális betegséggel is küzd, de a megtámadott lány anyját ez nem hatotta meg. „Sok ember volt állami gondozott, mégsem támadnak meg gyerekeket. Nem érdekel a háttere, nem érdekel, hogy problémái vannak. Egy pedofil, és szabadlábon van” – mondta az anyuka. 

Az eset hatására egy skót női egylet azt javasolta, hogy állítsanak védelmezőket csak nők számára fenntartott helyekre, ugyanis a politikai korrektség jegyében egyre inkább elfogadott, hogy biológiailag férfinak születettek is használhatnak női mosdókat. “A szexuális bűncselekmények elkövetőinek 90 százaléka férfi. Nagyon nyugtalanító, hogy jelen világunkban a csak nők számára fenntartott helyekre is bejuthatnak férfiak, ha transzneműnek vallják magukat” – tette hozzá a csoport egyik szóvivője.

Williamson bíró egyébként elismerte: elképzelhető, hogy Dolatowski újra fog próbálkozni.