Képernyőfotó: Bild (szerk.)

Egy szír menedékkérőt kiskorúként fognak kezelni a bíróságon Németországban, pedig 22 éves – írja a Breitbart. A Majd H. nevű férfinak azért kell bíróság elé állnia, mert ő volt egy csoportos nemi erőszak „vezetője” egy 18 éves freiburgi lány ellen még 2018-ban.

Képernyőfotó: Bild (szerk.)

Az esetet azért a fiatalkorúak bíróságán tárgyalják, mert a bűntény elkövetésekor a fiú állítólag még nem volt 21 éves. (A német büntetőjogban 21 éves korig fiatalkorúnak számítanak a gyanúsítottak.)  Új források szerint a férfi még nyolc másik bűntényt is elkövetett, többek között egy 19 éves lányt is megerőszakolt.

Majd H. 2014-ben érkezett Németországba Szíriából, és azt gyanítják, hogy kurd katonai csoportokkal áll kapcsolatban. A csoportos nemi erőszakot a 18 éves lány ellen nyolc másik 19 és 30 év közötti férfival követte el egy helyi szórakozóhely mellett. A lányt közel négy órán keresztül bántalmazták.

Martina Wilke, az ügyészség szóvivője elmondta: Majd H.-t ezen kívül még nyolc további bűncselekménnyel vádolják, többek között egy másik csoportos nemi erőszakkal is, amelyet 2017 szeptemberében követtek el egy freiburgi lakásban.

2018 áprilisa és augusztusa között a 22 éves szír menekültet olyan bűncselekményekkel vádolják még, mint például életveszélyes sérülés okozása, bántalmazás, lopás, drogkereskedelem, megkísérelt szexuális bántalmazás és közszeméremsértés.

Az ügy egész Németországban nagy felháborodást keltett – Alice Weidel, az Alternatíva Németországért párt társ-frakcióvezetője elmondta: „Nem tűrhetjük tovább, hogy ilyen mocskok kegyetlenkedjenek hazánkban.”